Minden a csomagtartóból

Mindenféle Berlinből egy külhonba szakadt történész szemével - szigorúan NEM történelemről, tudományról, komoly dolgokról. Ha mégis, szólok előre, hogy csak saját felelősségre ne nyomja meg a Kedves Olvasó a jobb felső X-et.

2011. május 8., vasárnap

Jugger: apokaliptikus sport, ahol kutyakoponya a labda

Nagyon hosszú idő után jelentkezek ismét, ezúttal egy általam eddig nem ismert sport bemutatásával. Tegnap kihasználva a gyönyörű időt, a napsütést, biciklit béreltünk, s az Alexanderplatzról elindulva elkerekeztünk a volt repülőtér helyén létrehozott Tempelhof Parkba, ahol a papírsárkányt reptetőkön, a biciklizőkön-gördeszkázókon kívül két pályán is négy csapat egy számomra ismeretlen sportot űzött-nagy lelkesedéssel. A zászlókról leolvasva tudtam meg, hogy ezt a sportot juggernek hívják, s bizony soha nem hallottam felőle. Kicsit szemlélődtem a helyszínen, majd utánanéztem: mi is ez?
 A sportág, nevezzük így, gyökerei egy 1989-ben megjelent ausztrál filmig, a Blood of Heroes-ig [Hősök vére] nyúlik vissza. Az ebben ábrázolt kegyetlen, poszt-apokaliptikus világban az egyetlen szórakozást A Játék jelenti: börtöntöltelékek (juggers) csapatai településről-településre járnak és kihívják a helyi csapatokat. A játékban két ötfős csapat vesz részt, s a céljuk az, hogy egy kutya koponyáját feltűzzék az ellenfél "gólcölöpére". A koponyát a csapat fegyvertelen tagja, a fürge (qwik) viheti csak, miközben csapattársai fegyverrel igyekeznek megvédeni. Repednek a koponyák, folyik a vér, ahogy illik.


A filmbeli játék tehát az alapja ennek a sportnak, amely egyre népszerűbb Németországban, Írországban, Angliában, Dániában, Ausztráliában, Spanyolországban és Costa Ricában: az első tornát 2007-ben rendezték Németországban, azóta pedig már saját ligája is van. Nemrégiben alakult meg az Egyesült Államokban is a Jugger Liga.

A szükséges felszerelés a következő: a koponya (itt Berlinben Jugg, Hamburgban például Schaedel), egy-egy pózna (németül mal), amelyre a koponyát kell kitűzni a pontszerzéshez, illetve a "fegyverek": egy 180cm-es bot, amelyet nem lehet dobásra használni, a fültisztító pálca (Q-tip, 2 méter hosszú, mindkét végével támadásra alkalmas bot), hosszúkard, rövidkard pajzzsal, és egy 3,2 méter hosszú lánc.

 A fültisztító pálca egy félelmetes punk-harcossal

A csapatokban van a már említett qwik, a 3 harcos, s egy láncos. A játék harmadokból áll; az időméréshez köveket dobálnak egy gonghoz- egy játékrész 100 kő hosszúságú. A koponyáért meg kell bírkózni, majd a qwik megpróbálja eljuttatni az ellenfél mal-jához, miközben a többiek küzdenek. Amikor valakit eltalálnak, letérdel, s 3-5 kő idejére nem vehet részt a küzdelemben, akit a lánccal találnak el 8 kő erejéig marad inaktív.
Akcióban a láncos és a szürke mezes qwik a koponyával
 
Fontos a biztonság: csak nyak alatt és térd fölött,  illetve felkarra lehet ütni; ha fejre ütnek például, akkor az ütő 5 köves büntetést kap. Ha sikerült a koponyát gólba juttatni, az visszakerül középre, s az eredményes csapat pontot kap. A szabályok alapjai megegyeznek, de vannak eltérések Írország, Németország (akár Berlin és Hamburg között is) és Ausztrália között.
Mi is hát a jugger? Egy kicsit olyan mint a rögbi, kicsit hasonlít a kviddicshez is (Miss Rowling is hasonló forrásokat használt, mint a Hősök vére forgatókönyvírója?). Aki pedig szeretné a csajoknál nem túl menő szerepjátékot férfias sportként elsütni, hát ez az ideális választás.


Ti hallottatok már a juggerről?


2011. március 21., hétfő

Izzócsere

Néha még a legjobb autókon is elromlik ez az. Szerencsére Corolla esetében nincs más jelentenivalóm, mint egy kiégett tompított izzó. Sajnálom szegényt, nem sokat járunk vele, kinn rohad esőben-hóban (na jó, nem is rohad), de a -20 fokban is indult rendesen. Ha majd áprilisban megyünk haza, akkor wellness-hétvégét kap egy jó kis olajcsere és egy alapos külső-belső takarítás formájában.

Na, de az izzócsere. Még soha nem kellett rajta izzót cserélnem, így első alkalommal megszemléltem a terepet. Egyértelmű volt, hogy speciális szerelőket képzeltek el a tervezők, akiknek

1. E.T. kezeik vannak
2. Ujjaik mindegy egyes perce külön-külön 90 fokban elforgatható, természetesen ellentétes irányban is
3. A csigákhoz hasonló kocsányon lóg a szemük, amely a macskákéhoz hasonlóan világít is.



Ha történetesen, kedves olvasó, Te így nézel ki, ne is olvass tovább, mert nevetségesnek fogod gondolni a szerencsétlenkedésemet. Az első alkalommal, úgy egy hete, felmértem a terepet. Megnéztem a használati útmutatót, s megállapítottam, hogy ez nem nagy szám. Nekikezdtem, aztán ledörzsölt kézfejjel, sajgó derékkal, felsértett ujjpercekkel, halálosan megsebzett egóval visszavonulót fújtam, miközben unatkozó oldalbordám cseppet sem flegmán közölte, hogy "el fogod rontani", s "vigyük el egy szervizbe".

Na neeeem. Engem nem ilyen fából faragtak. Majdnem autós blogom van. Na jó, csak a neve autós. De szeretem az autókat, ha szerelni nem is nagyon szoktam őket. Tehát felkészültem. Volt időm: a héten nem jártunk autóval, meg hideg is volt, meg esett az eső. A Toyota fórumon elmagyaráztattam, hogyan is kell a műveletet végrehajtani (s rájöttem, hogy sokan nem olyan kitartóak, mint én, s elvinnék szervízbe), de végül mára összeszedtem a bátorságomat, s nekiálltam. Bori még iskolában, így nem kell a sürgetéstől tartani. Meglepően könnyen ment, lejött a csatlakozó, levettem a porfogó gumiharangot, aztán jött a neheze: az izzót a helyén tartó fém rugós... izé, biszbasz, ami a múltkor megmakacsolta magát. A lámpáig bejuttatott szemgolyómmal sikerült végre kiszúrni, mi a logikája és már kinn is volt! Elő a csereizzót.... nem jó! Másféle! Áááá! Nem baj, 5 percre van a benzinkút, gyorsan összedobtam az autót, s elszáguldottam az izzóért. Volt is, megvettem, majd a helyszínen kezdetét vette a helyreállítás. Az izzó be, rugó rá, kipattan, rá, kipattan, rá, kipattan, bőr az ujjamról le. Anyázás. Rá, kipattan, rá.. bennmarad. Ujjongás, kipattan. Összeomlás, utolsó kétségbeesett próbálkozás. Ottmarad. Gumiharang, csatlakozó rá, próba, világít! Világít!!


Összességében 25 percembe telt, a benzinkútra vezetéssel együtt, ami - mint az alábbiakban látni fogjuk - nem is olyan szörnyű. De 25 percben ennyi dráma, ennyi izgalom, tiszta barátokközt, bár az talán már nincs 25 perc. De a jó hír: legközelebb, ha van izzóm is, 3 perc alatt megvan.


Persze megnéztem, más autóstársak hogy járnak ezzel a művelettel. S már nem is gondolom, hogy  a japánok rosszul tervezték meg a motorteret. Az alábbi Fifth Gear videón az látható, mennyi ideig tart egy profi autószerelőnek kicserélni egy Renault Megane izzóját, amiről az autó használati útmutatója csupán annyit ír: "Kérjük, Renault márkaszervizben cseréltesse." A filmből kiderül, mennyibe kerül ez Angliában: 52 font körül egy normál izzó (a bal első kereket ki kell hozzá venni), a xenon pedig olyan 320 font körül van (első lökhárítót is el kell hozzá távolítani.)



A német Toyotánál biztosan olcsó(bb) lett volna a csere, de kitartásom meghozta gyümölcsét - ingyér'. Ti hogy álltok az autó házi szervizeléséhez?

2011. március 19., szombat

Óóóó! Meghalt Knut :-(

Rossz hírem van: elpusztult Berlin legnevezetesebb állata: Knut, a jegesmedve. Alig négy éves volt, nem lehet egyelőre tudni, mi okozta a halálát. Nagyon szomorúak vagyunk...






2011. március 8., kedd

Dupla-tripla szülinap

Hát, József Attilát parafrazeálva: Harmincnégy éves lettem én, meglepetés e ... izé blogposzt. Nem megy ez. Nem baj. Nehéz a születésnapot külföldön ünnepelni, bár Ti mindent megtettetek, hogy jó napom legyen: köszönöm szépen a sok köszöntést, tényleg. Bori is édes volt: kaptam szép mellényt, inget, volt lufi, meg anyósnyelv (trööööt), meg finom torta. Ettünk a város legjobb indiai éttermében, megnéztük a King 's Speech-et (NAGYON JÓ, tessék megnézni, angolul!), szóval klassz kis nap volt.

Dupla szülinap ez: ugyanis éppen ma egy éves a Trabantkombi is. 6300-an olvastátok eddig, s azt hiszem, hogy legtöbbször jó kis szórakozás volt, nekem mindenképpen. Ez a szülinap arra is mindenképpen alkalmas, hogy kicsit megszereljem a Trabant Kombit.


Sajnos elment kicsit (nagyon) abba az irányba, ami szabadságharcos, hiperkritikus, ki(túl)fejlett igazságérzetű, világmegváltó (szándékú) énemhez kapcsolódik, s ezt nem akarom, mert elveszi a blogolás örömét, ha mindig bosszankodom az elsősorban otthoni politikai ostobaságok miatt. Ebből tehát reményem szerint keveset fogtok olvasni a jövőben itt, s sokkal inkább a kezdeti stílushoz próbálok visszatérni. Meglátjuk sikerül-e.

A dupla szülinap legyen inkább tripla. Feltűnhetett a rendszeres olvasóknak, mennyire érdekel a repülés világa: számos ilyen posztot írtam már eddig is. Gyerekkorom óta így van ez, s úgy döntöttem, ahelyett, hogy időnként ebbe a blogba írogatnék ilyen témájú bejegyzéseket, indítok egy másik blogot, ahol viszont kifejezetten ilyen jellegű  írásokat találtok majd. Nem lesz vérkomolyan szakmai, mivel nem vagyok szakmabeli, de szórakoztatónak ígérkezik. Akit érdekel a repülés, a repülőgépek, netalán fél a repülőn, mindenképpen kattintson oda, s olvasgassa:


Tehát Happy Birthday to me, to Trabantkombi, and Fékszárny.

2011. március 7., hétfő

Miért hiányzik Magyarország? I.

Miért is hiányzik Magyarország? Lehetne kommersz választ adni, amiben szerepelne a család, meg a barátok, meg a Túrórudi, meg a "jófehérkenyér", mert ilyesmit szoktak a külföldön élő magyarok mondani. Kevésbé kommerszen mondhatnám, hogy hiányzik, ahogyan Pintér Tibor lóháton énekli a Honfoglalást, hiányzik a Mónika Show (na mondjuk az már nincs is, meg nem is néztem), a félrefordított sorozatok a TV-ben, a magyar bajnoki közvetítések, amelyek képesek egyetlen perc alatt olyan mélyhipnózisba levinni, ahonnan már Freud szerint sem lenne visszaút, hiányoznak a jobbról index nélkül előző BMW-k, s az univezális "helóbérletvan?" kérdés a buszokon. 
De a legjobban ilyen arcok hiányoznak. Szégyen, amúgy, hogy otthon nem fedezitek fel ezeket az embereket, s 1000km-ről nekem kell felhívnom a figyelmet rájuk. De megteszem.
Tehát: szófénykardozás, a flakon, "mellemugrál", s "temegamajré". S külön érdemes megfigyelni, hogy milyen jól halad a házépítés is. Fogadjátok szeretettel.

2011. március 1., kedd

BRÉKING NYÚZ: Guttenberg lemondott!

Véget ért az elemzett plagizálási-politikai botrány: néhány perccel ezelőtt Guttenberg lemondott miniszteri posztjáról, s minden politikai hivataláról. A korábban feltett kérdéseimre azt hiszem ezzel választ kaptunk.

2011. február 28., hétfő

Guttenberg Update

Nemrégiben írtam a német védelmi miniszter plagizálási botrányáról. Éppen most kaptam egy nyílt levelet, amelyet német és külföldi doktoranduszok, Ph.D. fokozattal rendelkező tudósok írtak Merkel kancellár asszonynak, azt követelve, hogy Guttenberget bocsássa el a kabinetből, hiszen ellenkező esetben mi lenne az üzenete a tudatos csalásnak, megtévesztésnek az ország egyik vezető politikusa részéről? Érdemes elolvasni a levelet ITT. A nyílt levelet eddig több mint 20 ezren írták alá. Én nem, bár a véleményem természetesen megvan róla, de ez legyen a németek belügye. 26-án Berlinben demonstrációt tartottak, amelyen szintén Guttenberg eltávolítását követelték.

 Forrás: Tagesspiegel.

Kíváncsian várom, lesz-e eredménye a civil megmozdulásnak: vajon elég lehet-e a közvélemény nyomása a személyes politikai érdekkapcsolatok felülírásához, vagy felvállalhatja-e egy német vezető, hogy a bizonyítottan csaló és hazug politikust megtartsa kormányában?