Minden a csomagtartóból

Mindenféle Berlinből egy külhonba szakadt történész szemével - szigorúan NEM történelemről, tudományról, komoly dolgokról. Ha mégis, szólok előre, hogy csak saját felelősségre ne nyomja meg a Kedves Olvasó a jobb felső X-et.

2010. december 9., csütörtök

Cápajesz

Egyiptomban több cápatámadás is ért fürdőző turistákat az elmúlt napokban a Vörös-tengeren, s sajnos egy német hölgy meg is halt a cápa okozta sérülésekben (vörösebb tenger, bocs, morbid). Ez szomorú, de sajnos időről-időre megesik, tudja mindenki, aki néha levette a szemét a cicikről a Baywatch nézése közben.
Amit viszont már nehéz komolyan venni, az az egyiptomi bejelentés, ami szerint a támadások hátterében az izraeli titkosszolgálat, a Moszad áll: ők telepítették a gyilkos cápákat az idegenforgalmilag frekventált fürdőhelyekre, így igyekezve csökkenteni az arab ország turisztikai bevételét.
Mi is jók vagyunk az összeesküvés elméletekben, de képzeljétek el, amikor ezt kitalálták Egyiptomban. Nyilván azt nem mondhatták, hogy bocs, nekünk nincs Miccsbjukenenünk, hogy elkergesse a vérszomjas vadakat, de valakire fogni kell: maradt a bevált recept: a zsidók. Annyi minden fogtak már rájuk, egy-két cápa nem oszt, nem szoroz. Ezzel a kérdés letudva, az izraeliek legyintenek egyet, (hülye arabok) az arabok is (szemét zsidók), s dolog el van felejtve. A történteknek megfelelően kicsit átdolgoztam a Cápa című film plakátját. Vigyázzatok kezetekre-lábatokra, ha úszni mentek a Vörös-tengerbe, főleg ha láttok egy cápajeszt:D


2 megjegyzés:

  1. Az "átigazított" kép már közelíti a HVG-címlapok sokak által kedvelt stílusát és minőségét. Én is jót nevettem rajta, bár a téma sajnos még ma is eléggé érzékeny.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm:) Hát, sajnos, azt hiszem Bolygónk egyik legbolondabb régióját sikerült ott létrehozni a II. VH után...

    VálaszTörlés