Németül: Hajdusoboslo

Most, hogy itthon vagyunk egy kicsit, s sétálok Hajdúszoboszló utcáin, eszembe jut, hogy itt találkoztam először németekkel és a német nyelvvel. A helyi gyógyfürdő, a "Reumások Mekkája" rengeteg külföldit vonzott és vonz, s ez a németek esetében különösen igaz volt a 80-as évek második felére s a rendszerváltás utáni évekre, amikor már a korábbi NDK-sok is a többszörösét keresték annak, amit a volt szocialista országok kevésbé szerencsés polgárai, s nem egyszer panaszkodtak német nyugdíjasok, hogy nem nagyon tudják elkölteni a nyugdíjukat. Nos, erre remek lehetőség nyílt Szoboszlón, virágzott hát a Zimmer Frei turizmus, a hortobágyi Pusta Program, s minden sz**-t ...ööö... jót el lehetett nekik adni: kisbográcsot, betyárostort, Rózsa Sándor kalapot, vesszőből font mindent. Nagyon elégedett volt ezzel mindenki, egyedül annyi baj volt ezzel a német nyugdíjas társasággal, hogy nem az igazi főszezonban jöttek, hanem kicsit később, inkább szeptemberben, amikor már a lengyel-hordák elhagyták a várost, s nem kellett a strandon közelharcot vívni a finom Bogratsch-Gulasch-ért. Ők sem tudtak azonban ellenállni a nyakba akasztós műanyag hengerpénztárca varázsának, aminek az értelmét a mai napig nem annyira sikerült megfejtenem, hiszen a pénzt így valóban nem lopták el, de elkerülhetetlenül elázott, s nem egy henger végezte a medence alján az élelmes búvárszemüveges lengyel gyerekek szabad prédájaként. (Persze ezekért a magyar-lengyel barátság jegyében komoly vízipuska harcokat vívtunk, s lehet, hogy a magyar nem vízi nemzet, de a szoboszlói igen: mindig győztünk.)

Én ebben a környezetben használtam kezdetleges német nyelvtudásomat, egy információs szolgálatnál dolgoztam diákmunkásként, s az élet császárai voltunk: volt színes reklámpólónk, fényképes nyakbaakasztós igazolványunk, amit csak felvillantottunk a szigorú Sanyi bácsinak, a portásnak, s azonnal megnyílt minden kapu. (Nem állom meg, hogy le ne írjam Sanyi bácsi legnagyobb alakítását, amikor ellopták a város egyik top-vállalkozójának az autóját a szauna elől, akinek akkora tisztelője volt Sándorunk, hogy a kukát félrehúzva segített kitolatni (a tolvajnak) ("Gyere, gyere, gyere, jau..."), csak akkor lepődött meg, amikor egy perccel távozása után gyalogosan megérkezett a valódi tulajdonos. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Nagyhegyesen az ottani körzeti megbízott még integetett is, ahogyan elhajtott az ismerős autó: "Szevasz, Pista!" Mindenki nagyon kompetens volt, mint látható.) Volt még információs standunk is, ülhettünk egész nap a lángossütővel szemben az olajszagban, s hallgathattunk egy nyáron keresztül ilyen zenéket: (kicsit kilóg a keretből, de megéri)

Sajnos arra hamar rájöttünk, hogy az iskolában tanult német nyelv még nyomokban sem emlékeztet a valódi emberek által beszélt németre, s amikor a hangosbemondóban nyári munkát végző szoboszlói némettanárnő belerecsegte a mikrofonba, hogy AKTUNG, AKTUNG, UNZERE WELLENBAD IS ANGESALTET! (szó szerint kb. Figyelem, figyelem, a hullámmedencénk bekapcsolódott), a német fürdőzők kétségbeesetten néztek ránk, hogy mi is történt, s kell-e azonnal menekülni hátrahagyva gumimatracot, plédet, félig elrágcsált sajtos langoscht?

Nyár végére mindig sikerült valódi német fordulatokat tanulnom, amiket aztán az órákon rendre kijavított a tanárnő azzal, hogy Nikt rihtig. Néha a tolmácsolás horrorfilmbe illő jelenetekhez vezetett, mint például annak a német házaspárnak az esetében, akiket a fogorvoshoz kellett elkísérnem, s szinkron-tolmácsolnom a hölgy vonaglásait, miközben az okkal hentesnek becézett, az érzéstelenítőn gyakran spóroló fogorvos kihúzta a fájós fogát...

Sajnos Hajdúszoboszló német korszaka már nagyjából lecsengett, a német nyugdíjasoknak már nem elég egzotikus ez a hely, maradtak a lengyelek, románok, szlovákok. A táblákra persze még mindig ki van írva, hogy Zimmer Frei, de sokkal nagyobb esély van arra, hogy az egész nap háza előtt hokedlin üldögélő vendégfogó néni egy lengyel Pokoje Wolne táblával fog Bruce Lee-t megszégyenítő ugrással elénk pattanni, ahogyan arrafelé biciklizünk, hátha egyenesen Varsóból karikáztunk a Tulipán utca 4. elé.

Nekem tehát különösen tetszett a Zimmer Feri című film, amiből rövid részlet itt:

Nektek volt-e nyakbaakasztós műanyag pénztárcátok? Milyen színű? Mi volt rajta? Az enyém kék volt, s rajta kengyelfutó gyalogkakukkos matrica, ami kb. három használat után leázott. Ekte ungarise specialité:)