A politikus furcsa állatfaj a közép-kelet európai országokban. A szocializmusból átmentett "minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek" mentalitás nagyon érezhető most is. A politikusok nem hivatalt viselnek, nem szolgálnak (az országot és a választópolgárokat, akik ugye a parlamentbe juttatják őket), hanem a tömeg fölé emelkednek: oda emeli őket a honatyai fizetéssel és a fiktív számlákkal felpumpált költségtérítéssel elért jólét, a haveri mutyizással szerzett kapcsolatok, a mentelmi jog. Cserébe nem feltétlenül kell sok mindent csinálni, az üldögélés meg nem olyan rossz a parlamentben: van szolgálati laptop, wi-fi, igaz, hogy az interneten csak a magyar oldalakat tudják sokan csak olvasni, de nem baj az, s a Blikk sem olyan ciki olvasmány, különösen jó a napipucinős oldal, amit diszkréten be lehet csúsztatni az aznapi ülésre vonatkozó, fontosnak látszó, ám érintetlen (kinek van ideje mindezt elolvasni?) dokumentumai közé.
Sajnos ilyen környezetben azt is hamar elhiszi a politikus, hogy mindenhez ért. Persze, hamar megtanul hosszú perceken át a semmiről beszélni úgy, hogy közben az ellenzéket szidja, de a szakértői bizottságok jól tejelő tagsága nemcsak pénzt, önbizalmat is hoz. Így születnek az akkora marhaságok, mint Torgyán Józsi bácsi legendás Lovarda-megnyitója, ahol sokáig értekezett a debreceni lovassportról, s ezt írta az emlékkönyvbe: "A lovas turizmus Magyarország lehetőségeinek egyike. Hallottam már olyan véleményt is, hogy nekünk a ló olyan lehetne, mint Svájcnak a hó." Csak egyetlen kérdés, neadjisten klikkelés kellett volna ahhoz, hogy ne járassa le magát. Szekeres Imre honvédelmi miniszter erélyesen ostorozta egy vadászgép sebességmérő csövét, s abbéli reményét fejezte ki, hogy ilyen halálos rakéták nem lesznek a gépeken. Természetesen legnagyobb alakítása egy másik alkalommal volt, mert néha a politikust vendégül is látják, a pálinka pedig tulajdonképpen nemzeti ital, igazi Hunra...ga..rikkum, na, hungaricum:
Néha ez a politikusi mindentudás embereket öl. Pusztít persze közvetve is, hiszen a döntéseket hozó egészségügyi miniszternek soha nem kell tehetetlenül várnia arra, hogy az egyetlen éjszakás nővér kivigye az ágytálat, s az oktatási minisztériumban is olyan emberek dolgoznak, akik csak Excel-táblázat számoszlopaiban találkoztak gyerekekkel és tanárokkal egyaránt, viszont időről-időre direkt módon is emberéleteket követel a politikusi gőg, a "nekem mindent lehet, s mindenki azt csinálja, amit mondok" mentalitás. Erre példa a borzasztó szmolenszki repülőgép-katasztrófa, amely Lech Kaczynski lengyel elnök és kilencvenegynéhány tagú kísérete életét követelte. A sűrű ködben több alkalommal is meggyőződhetett a Tu-154-es gép pilótája arról, hogy a kis rövid leszállópályát szabad szemmel nem is lehet látni, s a légi-irányítók is többször utasították, hogy menjen egy másik repülőtérre. A politikus viszont túl fontos ahhoz, hogy várjon, az elemek fölött áll, így el lehet képzelni, ahogyan Kaczynski őrjöngve parancsolta a pilótának, hogy azonnal szálljon le, felülbírálva azt a tucatnyi szakembert, akinek az a foglalkozása, hogy az utasok biztonságosan repülhessenek egyik helyről a másikra. (Megcsinálta már ezt két évvel korábban is, akkor azzal intézve el a gép kapitányát, hogy aki fél, ne menjen pilótának.) Sajnos ebbe a lengyel kapitányba is beleivódtak a politikusok felsőbbrendűségéhez kapcsolódó automatizmusok, s ahelyett, hogy leültette volna az elfoglalt potentátot azzal, hogy EGYEDÜL a repülőgép kapitányának van joga döntéseket hozni, minden szakmai ellenérv dacára nekivágott a végzetes leszállásnak.
Természetesen a felelősség a pilótáé lesz, hiszen a gomolygó ködben elvétette a leszállópályát. Sajnos a 27 éves orosz gép sem sokban segítette a dolgát, nem úgy mint a mai modern utasszállító gépek, amelyekkel szinte bármilyen látási viszonyok között biztonságosan le lehet szállni.
A politikus pedig a baleset ártatlan áldozata marad. Pedig nem az.
Agreed.
VálaszTörlés