Minden a csomagtartóból

Mindenféle Berlinből egy külhonba szakadt történész szemével - szigorúan NEM történelemről, tudományról, komoly dolgokról. Ha mégis, szólok előre, hogy csak saját felelősségre ne nyomja meg a Kedves Olvasó a jobb felső X-et.

2010. augusztus 15., vasárnap

Unterwegs - 0.nap

Az egyik kedvenc könyvem Jack Kerouac On the Road (Úton) című regénye, amely Amerika országútjaira helyezi az önmegismerés fájdalmasan izgalmas felfedezési folyamatát. Ez valami olyan, amit én is nagyon szeretnék majd megtenni (az önmegismerést is, de a keleti part-nyugati part roadtripping is mindenképpen ott van a bakancslistámon), ám sajnos eddig még csak néhány államot sikerült beautózni. Most meg ugye Németországban vagyunk, ahol eddig még nem jutottunk nagyon messzire: Berlin elég sok mindent kínál ahhoz, hogy az itt lakónak csak hosszabb idő után jut eszébe, hogy Németországban milyen sok szép hely van még.
Holnap útnak indulunk egy 12 napos kirándulásra, amit az Alapítványunk szervez, s amelyen még rajtunk kívül 30-an vesznek majd részt a világ minden tájáról: többségük hasonló cipőben jár, mint én: tudományos kutatók-posztdoktorok.




Van mobilinternetünk, reményeim szerint működni is fog, így talán sikerül egy igazi kis útinaplót prezentálni nektek, bemutatva, hol járunk-mit látunk. Ha nagyon zsúfolt lesz a program, akkor majd tömbösítek. Holnap tehát reggel Achtung elhagyjuk Nyugat-Berlint, s az első állomásunk Hamburg! Unterwegs- úton.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése