Táncházban voltunk. Itt az engem ismerőknek időt kell, hogy adjak. Hol? Táncházban. Nem, nem volt rossz, bár nem hiszem, hogy ez egy újabb karrier kezdetét jelentené számomra, de tényleg nem volt olyan szörnyű. (Bővebben családi hivatkozással olvassátok el Borinál ITT) Megjegyzésem: Berlinben egészen furcsa érzés egy magyar kávézóban Kispált hallgatni, pálinkát inni (3 és fél euró 4 cent minőségi körte, hát ja, sokat utazott idáig...), s magyar néptáncot tanulni magyaroktól... németül. Igazi multikulti, nem? Ja, csak bikulti... Mindegy...
Most már tényleg 1.
A táncház után (ami egyébként nagyon keleten van), legalább egy órás utazásra készültünk hazáig, amit tovább komplikált, hogy a legtöbb pályamunkát késő este-éjszaka végzik, így ilyenkor szinte biztos, hogy valamelyik vonat nem addig megy, amíg szokott, vagy igen, csak éppen a szembejövő vágányról. S mivel már jóval elmúlt 11 óra, belecsöppentünk a buli S-Bahn közepébe. (Előtte már a metrón is feltűnően sok fiatal volt kissé illumináltan, rózsaszín-pirosan villogó plüssfülekkel [ezt ne kérdezzétek, nem tudom miféle perverz karácsony-Barbiehúsvét hibrid volt ez], s hatalmas mézeskalácsszívekkel a nyakukba akasztva), kötelező tartozékként egy-egy üveg sörrel a kézben.) Ordítozás, partihangulat, ahogy kell. Viszont ekkor látták meg az igazi pa-pa-partiarcot (aki nem tudja mi ez, az először is szálljon magába, hogy ennyire járatlan a magyar könnyűzenében, majd nézze meg ITT): az ötvenes férfi mélyen aludt az ülésen, láthatóan többmenetes piáláson volt túl, s őt igazán nem zavarta az alkoholfogyasztók fiatalabb generációja. Ha magánál lett volna, akkor bizonyára lekezelő mosollyal itta volna őket az asztal, illetve az S-Bahn ülése alá. Amire viszont ő sem számított, az az S-Bahnon este-éjszaka nagy erőkkel jelen lévő vasútrendőrség volt, s a következő megállónál felszálló két őr igyekezett barátunkba lelket verni (nem fizikailag). Hát, semmi reakció, tovább hortyogott. Erre az őrök kesztyűt húztak (nahát), s a nagydarab pasit szépen megfogták a hóna alatt és levitték a vonatról. Itt ismét megjött a partizók hangja, s sokáig csüsszögtek utána.
2.
Vasárnap késő délelőtt. Kevesen vannak az S-Bahnon: idősek elegánsan, templomba, vagy családlátogatásra indulóban, családok egy-egy étterem Brunch-ára igyekezve. (A brunch egy nagyon jó találmány: breakfast és lunch között van, tehát nem is reggeli, nem is igazi ebéd: a legtöbb étterem vasárnap délben büfét kínál: fix áron annyit eszik a vendég, amennyit csak akar. Mi ma egy olasz étteremben voltunk, s tényleg ájultra ettem magam. S mindezt 9 euróért...) Néha-néha felbukkan egy S-Bahn zenész is: gitárral, harmonikával énekelve, bár a vasárnapi lagymatag érdeklődés őket sem vonzza ilyenkor. Álmosan üldögélnek az emberek, amikor egyszer csak egy világoskék pamutgombolyag gurul végig a vonat padlóján, az a fajta, amit éppen egy pillanattal korábban pofozhatott arrébb egy játékos macska. Ezt egy nappali közepén várná az ember, pattogó tűzzel a kandallóban. Itt is hamar előbukkant a tulajdonos: egy igazi nagymama típusú öreg néni, akinek a táskájából ugrott ki a csintalan gombolyag. Vajon mit kötögethet: karácsonyra: sapkát vagy pulóvert az unokáknak?
3.
Az előzőkben ismertetett utazóközönséget véletlenül kihallgattuk az állomásunk peronján. Éppen arról beszélgettek, hogy milyen szörnyű mostanában az S-Bahn, mert pontatlan, megbízhatatlan, sokat késnek a vonatok. A város felé tartó vonatok mindig 3-kor jönnek: 11:03, 11:13, 11:23, s így tovább. Az öreg néni éppen ott tartott, hogy sokat késnek, amikor befutott a vonat. Megnéztem az órámat: 11:03 volt. (A Gilmore Girls című sorozatban Lorelei "Miss German Train"-nek hívja Rory-t, amikor az sokat aggódik a pontosság miatt. Vajon miért? Mi lenne ezekkel a szegény emberekkel kicsit keletebbre?)
4.
Sztereotíp módon általánosító leszek, de megfigyeltük, hogy RENGETEG csúnya német nő van. Valahogy a férfiak sokkal jobban néznek ki (nem von le hirtelen következtetést ebből a megállapításból, mert szétültetem!), s megdöbbentő kontraszt van a házastársak között is. A metrón szemben ülő párt nézem, s arra gondolok, hogy vajon akkor is ilyen csúnya volt a viszonylag jóképű negyvenes évei vége felé járó férfi felesége, amikor megismerkedtek? Nem véletlen, hogy a német férfiak annyira szeretik például a lengyel nőket, bár Bori egyik nyelviskolás csoporttársa szerint a német nők is jobban szeretik mondjuk az olasz férfiakat, mert a német férfiak unalmasak. (Mi ezt hívjuk ugye uborkaságnak.) Mégiscsak lehet a multikulturalizmusnak vonzó aspektusa a németek számára is? A szemem sarkából látom, ahogy Bori végigröntgenezi a nőt, s tudom már, ha leszállunk az első mondatunk ez lesz: "De miért????" Aztán persze megbeszéljük, hogy nem kellene ilyen könnyen ítélkeznünk. Szép az, ami (aki?) érdek nélkül tetszik. Biztos, hogy Porschéja van a nőnek. 911-es, mert egy 944-esért nem érné meg vele élni...
5. Az utcánkban szinte minden autót otthon hagytak a múlt héten: sok hó esett, s kellemetlen a jeget kapargatni, a havat lapátolni le az autóról, ráadásul csúsznak az utak is. Azért néhányan kiásták az autót. Erről eszembe jutott ez a régi reklám:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése