Minden a csomagtartóból

Mindenféle Berlinből egy külhonba szakadt történész szemével - szigorúan NEM történelemről, tudományról, komoly dolgokról. Ha mégis, szólok előre, hogy csak saját felelősségre ne nyomja meg a Kedves Olvasó a jobb felső X-et.

2010. március 30., kedd

Starke Stefan-Süsse Anna

Bár a gasztronómiával kapcsolatos dolgok tőlem távol állnak: enni szeretek, de a konyhába -- ahogy azt a tőlem megszokott macsó módon mondani szoktam -- csak a sörér' megyek ki:),Mégis, ma láttam valamit, ami megér egy rövid gondolatfutamot. Az Edeka nevű boltban voltunk vásárolni, ami valami olyasmi, mint az Interspar otthon és nagyon szeretjük, mert közel van és tényleg nagy a választék. Annyira nagy, hogy magyar termékekbe botlottunk: Erős Pista és Édes Anna is kapható! Ez minden vérmes magyarnak jipppííí, nekem sajnos nem, mert nem nagyon szeretem a túlzottan csípős ételeket, de ami miatt mégis ide kívánkozik ez a hír az, hogy ezek a nevek önmagukban nem mondanak persze egy jó berlini németnek semmit: hát le is fordítják: Pista Eros és Süsse Anna. (Az előző még Starke Stefan néven is fut...) Ezek rögtön úgy hangzanak mintha egy hortobágyi pornófilm stáblistájáról kerültek volna le, s ezt megérezhette a német boltos is, aki az eredeti szerelmesen-görögös Eros-t filctollal Erös-re módosította, így talán sokkal kelendőbbé téve a portékáját. A Kovi-Ubi ebben a kontextusban már nagyon gusztustalan, ugye?

3 megjegyzés: