Minden a csomagtartóból

Mindenféle Berlinből egy külhonba szakadt történész szemével - szigorúan NEM történelemről, tudományról, komoly dolgokról. Ha mégis, szólok előre, hogy csak saját felelősségre ne nyomja meg a Kedves Olvasó a jobb felső X-et.

2010. március 15., hétfő

Te hó' vótál március 15-én?

Március 15-e van, tavasz. Hurrá, végre.

S a mai reggelt azzal kezdtem, hogy fél órán keresztül vakartam ki a kocsit a jégből-hóból, mert tegnap délután több órán keresztül szakadt a hó. Hát ez meg így már hogy? Az idén elmarad a rügyezés, a madarakba belefagy a fütty? Itt a környéken egy csomó mókus szaladgált, most persze egyet sem lehet látni, mert - bár téli álmot nem alszanak - eszük ágában sincs kijönni. (Szerintünk megy benn az odúban a Playstation, s a mogyorólikőr is esélyes.) Tegnapelőtt véletlenül láttunk egy kóbor, naaagyooon csapzott, sovány mókust, aki próbált valami élelmet elővakarni a fagyott fűből, láthatóan nem sok sikerrel.


Vajon hogyan alakult volna a történelem, ha 1848-ban is ilyen idő lett volna? (A forrásokból tudjuk, hogy szakadt az eső március 15-én, de minden illusztráción kabát nélkül, ingujjban vannak a résztvevők.) Ha ilyen idő lett volna, biztos, hogy minden máshogy alakul. Petőfi úgy indult volna el otthonról, hogy anya még utánakiabál: "Saaaaanyi! Sapka van a fejeden?" Biztosan nem szavalta volna el többször a Nemzeti Dalt a szakadó hóesésben, s a 12 pontot is lerövidítették volna 6 pontra, csak hogy hamarabb lehessen visszamenni a Pilvaxba egy jó kis forralt borra. Amikor pedig a csonttá fagyott tömeg Táncsics börtönéhez érkezik, hogy kiszabadítsák, ő csak ennyit kérdezett volna: "Hülyék vagytok? Kimenni ebbe a rohadt hidegbe? Itt benn legalább meleg van." A forradalom helyett fagyadalom lett volna.
Remélem otthon jobb az idő, vagy ha nem, akkor legalább mindenkit melegít a honfi hév. Kellemes napot!

 Kép innen

4 megjegyzés:

  1. A hó itthon nem esett...március 15-én. CSAK MÁRCIUS 16-ÁN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Fa**a! Én mondjuk már jó előre megmondtam, h az idén elmarad a nyár. Ugye most már kezdtek hinni nekem??

    VálaszTörlés
  2. Kata, a nyár nem marad el. Kb. két éve ilyenkor jeges képeket köröztünk a neten a Balaton partjáról, ahogyan kifújta a szél és ráfagyott a padokra a víz.
    Küldjek ilyen fotót, és fagyoskodjon minden bloglátogató, vagy inkább valami tavasziasat, jóllakott mókusokkal, hogy DocAbe is megnyugodjon :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem az egész a "visikároly" miatt van. Amikor ő megjelenik a tv-ben, akkor legalább egy kis májusi fagy kinéz. Aigner Szilárd legalább csak vicceket mesélt, amikor fogalma sem volt, milyen idő lesz, s nem tolta lefelé a hőmérőt...

    VálaszTörlés