Egy malomban őrölünk?

Én szeretem a malmokat. Nem tudom miért, talán mert azt a fajta hozzáértést, szakmai igényességet képviselték a molnárok régen a falvak társadalmában, ami manapság olyan ritka, s ami nélkül az olyan fontos mindennapi kenyér nem kerülhetett senki, sem a paraszt, sem a földesúr asztalára. Emellett pedig a malmokban sok-sok generáció technikai és sokszor meteorológiai tudásanyagát használták fel, hogy minél hatékonyabb legyen az őrlés.

A Kárpát-medencében ritkábbak a szélmalmok, kései elterjedésüket az okozta, hogy jellemzően a szélirány és sebesség nem állandó,  a viharos széllökéseknél pedig sokáig nem tudták kézben tartani a kerék fordulatszámát, túlpörgött, a malom pedig kiégett. De azért voltak Magyarországon is szélmalmok, pl. a kiskundorozsmai látogatható is. (Link itt.)

Bár persze a szélmalmokkal tradicionálisan Hollandiát azonosítjuk (meg a tulipánnal és a fapapuccsal), Németországban is rengeteg szélmalom épült. Csak itt Brandenburg tartományban 150 látogatható történelmi szélmalom maradt fenn, ami azért elég megdöbbentő szám. Mi ebből tegnap egyet láttunk, egy Beelitz nevű kisvárosban, Berlintől olyan 30km-re.

Pünkösdhétvége van, s ezzel - hasonlóan minden egyházi ünnephez - le is áll az élet Németországban. Az emberek többsége elutazik kirándulni, s tegnap végre az idő is szép volt. Mi Wittenbergbe igyekeztünk, illetve a szász kastélyok körül akartunk egy kisebb túrát tenni, de útközben meg kellett állnunk Beelitzben. Ez a város az itt termesztett spárgáról híres, s hamarosan majd részletesebben is olvashattok Bori blogján róla, hiszen június elején spárgafesztivál lesz. (Kezdők számára: ez nem a madzag fedőnéven Praktikerben is árult termék.)

Szóval a beelitzi szélmalom 1792-ben épült, s azóta folyamatosan használták. Később kapott egy belsőégésű motort is, ami kiszámíthatóbbá tette a munkát, de hát az igazi akkor is az, amikor a szél erejét használják. 2003-tól kezdődően felújították, s ma tényleg eredeti állapotában látogatható.

Szerencsénk volt, mert a molnárt is éppen ott találtuk, így ő vezetett körbe. Megmutatta a malomköveket, illetve elmagyarázta az őrlési eljárást. Sajnos éppen krónikus szélcsend volt, így a gyakorlatban nem láthattuk, de egy kis videófilmen demonstrálta a malom működését.

 A két malomkő nagyságú malomkő

Érdekes módon, egy láncos csörlő segítségével az egész malom körbefordítható a tengelye körül, így a molnár mindig szélirányba forgathatja az egész épületet, a kerekekkel együtt- az ügyes áttételezésnek köszönhetően teljesen egyedül, bár a malom mintegy 90 tonnát nyom!

 Ezzel a csörlővel lehet körbeforgatni a malmot

Itt nem vitorlák vannak a malom lapátjain, hanem falemezek alkotta zsalu, amely a szélerősségtől függően változtatható, így nem "pörög túl" a malom szerkezete.
A malomban jelenleg is őrölnek, nagyon finom lisztet helyi pékségek számára.

A jobb oldali a végtermék

Egészen különleges élmény volt a molnárral beszélhetni. Mikor kiderült, hogy Magyarországról jöttünk, elmondta, hogy nálunk egy egészen különleges malomtípust használtak: az ún. hajómalmot, ami a német területeken ritkább volt. Illetve arra is rájöttünk közösen, hogy mind a magyarban, mind a németben a kelepel igét használják a malom és a gólyák hangjára is (kelepel-klappern), hiszen a malom fa-tányérkereke nagyon hasonló hangot ad ki, mint a gólyák.

Szóval nagyon érdekes volt a malomlátogatás. Foly. köv., hiszen tovább is utaztunk még a nap folyamán. Élménybeszámoló onnan is. Addig is a kérdés: melyik XIX. századi magyar regényben kap, igaz csak epizódszerepet, a hajómalom és hol?

Nem kilátástalan a molnár élete...