Függetlenség Napja-szürreális helyszínen

Ma július 4-e van, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat kibocsátásának napja, ami éppen 234 esztendeje történt. Ezt mindannyian láttuk már filmekben, esetleg élőben is, piknikkel, kerti sütés-főzéssel töltik, este tűzijátékkal, s elmaradhatatlanok az olyan amerikai hazafias dalok is, mint ez:

Mivel amerikai tanszéken dolgoztam otthon is, szinte minden évben voltunk július 4-i programokon, s ezt az idén sem akartuk kihagyni. Mivel Berlin Zehlendorf nevű kerületében lakunk, ami korábban az amerikai megszállási övezet volt, nem is volt nehéz ilyen programot találni.

Így kerültünk a McNair Barakk nevű helyre, ami a második világháború végétől egészen 1994-ig egyike volt Steglitz-Zehlendorf négy nagy amerikai kaszárnyájának, ahol összesen 100 ezer katona állomásozott! (Ne felejtsük el, iszonyúan közel volt a vasfüggöny, mindkét oldalról, hiszen Nyugat-Berlint minden oldalról az NDK vette körül.) Az 1994-es bezárását követően a támaszpont egy részén múzeumot hoztak létre, a többi tulajdonképpen üresen áll és szépen omladozik. Egészen szürreális környezet ez egy július 4-i pikniknek, nem igaz?

Mivel kicsit hamar érkeztünk, volt időnk megnézni a múzeumot is, ahol nagyon érdekes tárgyak vannak kiállítva az amerikai kaszárnyák életéből. Az egyik kedvencem a nemi betegségek veszélyeire felhívó plakátsorozat volt:

Gondold át! Nézz a ... őőő... lábad elé!

Az udvaron kezdett alakot ölteni party. Volt német-amerikai country-zenekar, a Mountaineers, akik egyébként vérprofik. Igaz, a country az a fajta zene, amitől félóra után vérezni kezd a szemgolyóm és minden idegpályám összegabalyodik, de azért addig nagyon hangulatos.

Mit kell a pikniken csinálni? Na? ENNI! Igen... Főleg, ahol amerikaiak vannak, garantált a hamburger, csirkeszárny, az oldalas, Berlinben pedig a sör. Szóval kétszer is muszáj volt a jófajta hamburgerért sorba állnom, s eddig ez volt a harmadik legjobb  Berlinben, ami szép teljesítmény egy 2 és fél eurós hamburgertől. Íme ő:

Sajnos autóval mentünk, így sört csak Bori ivott, a kóla viszont katasztrófális volt: meleg, szénsavtalan, kicsit szörpös. Még szerencse, hogy rajtam kívül senki nem ivott ilyet.

Találkoztunk egy eléggé megcsúszott német hölggyel, akinek az autója így nézett ki:

Elmondta, hogy szinte hihetetlen, hogy Elvis már '77 óta nincs velünk, s láthatóan azóta sem tért magához a sokkból. Emellett még azt fájlalta, hogy Elvis sohasem járt Berlinben. (Ebben egyébként téved. 1991-ben egy diákcsoport látta Elvist a Deutscher Platzon, amint egy lovaskocsi hajtójával beszélget. Arról nem szólt a hír, hogy mit szívtak.)

Érdekes arcokban nem volt hiány. Katonák, köztük nagyon sok öreg a régi egyenruhájában, ízirájderek -- mindenki jól érezte magát. A német hadsereg egyik ezrede alaki bemutatót tartott, ami látványosra sikerült: hiába: egyenruha, militerihaj, bakancsdöngés, bejön a nőknél, nem?...

Nekem persze külön tetszett az amerikai veteránautó felhozatal-- így láttunk második világháborús Willys dzsipeket-- gyönyörű állapotban:

Valaki pedig ezzel érkezett:

Az amerikai fílinget nem lehet Németországban sem elfelejteni. Ja, és azoknak, akik egy új autóval szerették volna július 4-ét ünnepelni, az egyik autókereskedés külön ünnepi árakkal kedveskedett és persze kihozta az újautó-választékát is. A fogyasztói társadalomnak nemzeti ünnepen is működnie kell.

És végül tanuljuk meg együtt a Függetlenségi Nyilatkozat kiadását németül: Unabhängingkeitserklärung. Tessék gyakorolni...