Minden a csomagtartóból

Mindenféle Berlinből egy külhonba szakadt történész szemével - szigorúan NEM történelemről, tudományról, komoly dolgokról. Ha mégis, szólok előre, hogy csak saját felelősségre ne nyomja meg a Kedves Olvasó a jobb felső X-et.

2010. július 8., csütörtök

Zu Ende...

Hát, véget ért a csoda. Tegnap este a német válogatott a legrosszabbkor játszott a legrosszabbul, s kiestek a most összeszedett spanyolok ellen. Hiába volt kinn 350 ezer ember a Fanmeilén, a csapat semmit sem hozott abból, amiért megszerettük, így jogos a kiesés. Az eddigi játékuk földönkívüli volt, érthetően most mindenki csalódott:
Nem megyek bele stratégiai elemzésekbe, hogy Löw hol rontotta el: átadta a középpályát a spanyoloknak, így nem tudták megjátszani a csatárokat is. Özil (akire Bori az "Ábrándosszemű" állandó eposzi jelzőt akasztotta) teljesen be volt tojva a nagy spanyol nevektől, Schweinsteigernek meg sokkal inkább hátul kellett segítenie, mint a támadásépítésben, mert az konkrétan nem volt...Mindenesetre kár...

3 megjegyzés:

  1. Elnézést: Gülü-Ábrándos :-)

    VálaszTörlés
  2. Hamár megemlítetted a VB-t, lenne egy ötletem: kíváncsi lennék, hogy német honban hogyan élik meg ezt az egész "Paul-a-jóspolip" ügyet. Mert itthon állandó téma, mindenki nagyon odáig van. Jelent már meg statisztika, hogy hányan nyertek fogadáson a polipra hallgatva??

    VálaszTörlés
  3. Nem tudok ilyen statisztikát. Az biztos, hogy a német-szerb meccs óta minden győztest eltalált. Viszont most visszavonultatták: túl nagy a médiafigyelem, gondolom, ráadásul a következő VB-n nem is lehet már itt, mert nem él olyan sokáig...Óóóó...

    VálaszTörlés