Metróút üzemzavarral

Ronda idő van: szürke, esős, hideg. Nem sok kedve van az embernek kimozdulni, de néha muszáj. Borival volt találkozóm egykor, amikor végez az iskolában, így szépen nekivágtam az egyórás S-Bahn és U-Bahn útnak a charlottenburgi tanácsházához, mert hát iskolába járni is csak stílusosan kell, s hol máshol lennének az órái?

Ez a metróút azonban nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Először is, még az állomáson, láttam három nagyon furcsa alakot: laptoptáska, szemüveg, szakáll, nem jól öltözöttek, s ahogy közelebb értem, hallom ám, hogy bájtokról, meg szerverekről szól a társalgás -- magyarul! Egy pillanatig volt bennem kísértés, hogy felfedem magam, de aztán inkább csak megfigyelő módba kapcsoltam magam, mint KITT, és érdemes is volt. Pontosan egy cicababa-kosztümöt viselő lány mellett álltam meg, aki éppen -- szintén magyarul -- telefonon panaszkodott valakinek: "B**** ki, én már nem bírom ezeket a lúzereket. Még délután is lesz oktatás, alig várom már, hogy visszaérjek a szállodába." Kicsit megsajnáltam mindkét felet: a Big Bang Theory mégsem működik a magyaroknál...Nem tudom, ki szenvedett jobban?

Aztán elindultunk a metróval, jó könyvem volt, olvastam, de a következő állomáson jött az égi hang, hogy Störung, meg az egész vonalon, s semminemmegysehova. Aztán még bemondtak 3-4 másik metróvonalat is, hogy ott is műszaki hiba van, s nem tudják meddig tart. Na, háttessék, német precizitás.

Leszálltam és a nagy térképen elkezdtem lokalizálni, hol is vagyok, s metró nélkül merre menjek. Mások is így tettek. Egy fekete hölgy állt a térkép előtt, mire melléfurakodott egy német nő, s megkérdezte ingerülten, hogy nem zavarja-e, ha ő is megnézi a térképet. Az előbbi nő erre ezt mondta: "Sure, but don't touch me, it's impolite." Kicsit emeltebb hangon. A legmegdöbbentőbb ekkor jött: a jól öltözött német nőből egyetlen nagy fröccsenéssel kijött: "I'll tell you, what's impolite, you BLACK BITCH..." Így. Nem köntörfalazva, nem szépítve. A fekete nő talán nem is hallotta, mert nagy hangon dohogott magában elmenőben, de nekem ezzel határozottan megvolt a legkellemetlenebb jelenetem Berlinben. Tényleg igaz, amit sok külföldi mesél a németek idegengyűlöletéről? (Bori egyik szintén fekete csoporttársa mesélte, hogy volt, aki az utcán elé köpött.) Mindenesetre akkor tényleg megbukott Németország, mint multikulturális ország...

S még nem volt vége az útnak. A következő szellemmetróval sikerült egy megállót mennem mielőtt leállt volna áram híján, s ott várakoztunk szépen a kocsiban, viszonylag türelmesen. Így volt időm megszemlélni a leghangosabb utast: képzeljétek magatok elé Zsákos Bilbót a Gyűrűk Urából: a szeme úgy csillog, mint a legdurvább gyűrűelvonáskor. A haja rikító vörös, s mint kicsit alaposabb tanulmányozással megfejtettem, paróka. Olyan 60+ éves, pontosabban nem lehet megsaccolni. Kabát nélkül, csillogó fekete ingben utazott, amelynek a vállán olyan valami volt, mintha nagymama összemosta volta a TV tetején lévő csipketerítőt egy nagyon fekete ruhadarabbal. Hangosan éppen azt mesélte a szemben ülőknek, hogy ő a svéd királynő dédunokája (Svédországban jó ideje csak királyok uralkodnak, mindegy), s hogy ő annyira fontos személy, hogy többször megpróbálták eltenni láb alól, például az NDK-ban is. A legjobb példa erre viszont az, szerinte, hogy éppen a Szovjetúnióba látogatott 1986-ban, s hogyan akarták elmerényelni?: igen, felrobbantották Csernobilt. Akinek eddig még nem tűnt fel addig, annak ezen a ponton esett le a hallgatóságból, hogy kissé őrült, s ezt csak megerősítette a fejhangon kacagás, amit 2 percenként hallatott. A köz szórakoztatásán kívül sokat rombolt is, mert egyetlen tájékoztatást sem lehetett tőle érteni: miért nem megyünk? mikor fogunk? mi lesz velünk? Ez őt nem érdekelte: ő biztosan a metróalagútban is elélne: a patkányok szerintem lerágnák a saját fülüket, csak, hogy végre csend legyen...

Végképp elbizonytalanodva feljöttem a felszínre, s gyorsan találtam egy olyan buszt, ami már ismerősebb környékre vitt, s pontosan a mi S-Bahn vonalunkon tudtam átszállni, így elég gyorsan hazaértem. Bori meg már metróval tudott jönni, így nem sokáig tarthatott az üzemzavar. Az üzemzavar ma a fejekben is volt.

Szerettek metrózni? Én igen...