Fogadás a Brandenburgi Akadémián

Tegnap este fogadásra voltam hivatalos: a Humboldt Alapítvány szokásos évnyitó fogadására, amit a Brandenburgi Tudományos Akadémián tartottak, amely a Gendarmenmarktra néző, tipikusan poroszos épületben székel.

A fogadás apropóját egyébként az adta, hogy az Alapítvány és a Deutsche Telekom 10-10 ezer eurót adományozott 7 egyetemnek arra, hogy ún. Welcome Centereket hozzanak létre, amelyek az egyetemekre érkező külföld kutatók-oktatók és családjaik beilleszkedését-munkáját hivatott megkönnyíteni. Összesen kb. 14 ilyen egyetem rendelkezik már Welcome Centerekkel, s tapasztalatból mondom, hogy nagyon ráférne a mi egyetemünkre, az FU-ra is egy ilyen. Talán akkor kicsit jobban menne a vendégoktatókkal való foglalkozás.

Ott üldögélve az ember -- főleg a kelet-európai -- furcsa borzongással hallgatja az éves jelentésben szereplő számokat: röpködnek a 10 millió eurók, a német ösztöndíjalap több mint 2 milliárd (!) euróval rendelkezik, s a Humboldt Alapítvány 1800 ösztöndíjast támogat évente! Ezt összevetve azzal, ami otthon van... á, nem, nem érdemes összevetni. Talán egy hosszú folyamat eredményeképpen rájövünk majd otthon is, hogy az oktatásba-kutatásba érdemes befektetni, mert megtérül. Igaz, ez csak hosszútávon működik, így rövid lejáratú politikai tőkét nem lehet belőle kovácsolni. Melyik párt fogja ezt felvállalni egyszer?

A zenei műsor is érdekes volt: furcsán vonzódnak a szaxofon muzsikához, a legutóbbi rendezvényen is az volt. Most egy kvartett Ligeti György Bagatelljeiből adott elő hármat: nagyon profin, s ezek igazán izgalmas, fülbemászó dallamok. Íme a negyedik a hatból:

Az est fénypontja persze az állófogadás, amit én nem annyira kedvelek, mert éppen állva nem szeretek enni. Most viszont kifejezetten jó volt a kaja, valami afrikai fűszerezésű(?- bocs, nem gasztroblog) göngyölt csirkemellet ettem, feketebab-pürével és édesburgonyával. A desszert pedig kávéhab volt kókusszal, ebből kétszer is fordultam, hiszen a pohárhabot szeretem, meg a kávét is.

Étkezés közben mellém keveredett egy német férfi, akiről hamar kiderült, hogy parlamenti (Reichstag) képviselő, s amikor megtudta, hogy magyar vagyok, rögtön "nekem esett", hogy mit gondolok a magyar médiatörvényről, a sajtószabadság megsértéséről. Röviden kifejtettem a (kevéssé elfogult) véleményemet, s ő is elmondta, hogy óriási vitatéma volt ez a Reichstag bizottsági ülésein is. Szegény Viktor nem érti még talán most sem, mennyire mellényúlt ezzel, s még mindig azt hiszi, hogy szocialista hecckampányról van szó...

Az este vicces része viszont ezután következett. Megismerkedtem egy indiai klímaváltozás-kutatóval, s mivel én is hasonló témában utazom (na jó, csak annyiból, hogy utálom a havat, meg a telet, meg a hideget), beszédbe elegyedtünk. Már a neve is elbűvölt: (picit eltorzítva, hogy ne lehessen felismerni) Brabhad Ubathyaya. Ugye milyen névmemóriám van? Persze, öt percbe telt mire idemásoltam a névjegykártyájáról. S akkor még beszélni nem is hallottátok! Akik nézik a Big Bang Theory-t, tudják miről beszélek: kiköpött Raj Koothrappali! Az az akcentus, hát készen voltam, szerintem csodálkozott is, miért vagyok ilyen vígan? Aki nem tudja miről beszélek, a Big Bang Theory idevágó jelenete: sajnos nem engedi beágyazni a videót,  szóval ITT a link.

Megkérdeztem, melyik a kedvenc indiai étterme, mire közölte, hogy vegetáriánus, így nem nagyon forszíroztam a dolgot. Barátsággal váltunk el, majd lehet hogy valamikor összeülünk egy sörre. Persze nem.

Ja, és a legjobb: láttam egy kínai kutatót, akinek ez volt a neve: Dr. Info Pak. Nem kitaláltam, nem félreolvastam, itt dögöljek meg, ha nem. Hát, sajnos a neveken nevetni még mindig vicces: mikor tudom már ezt kinőni?