Target Destroyed...

Egy szomorú háborús történet jut mára. A főszereplője egy afgán kóbor kutya, aki az ott állomásozó amerikai katonákhoz csapódott. A nagyon afgán hangzású Target nevet kapta, amit szerencsére nem értett, hiszen egy háborús övezetben lehet, hogy nem hálás ez a nomen est omen. A  labdavisszahozáson, farokcsóváláson, nyálcsorgatáson, s egyéb kutya napi teendőkön kívül egy éjszaka ő látta meg először a katonák barakkjába toppanó hosszú burnuszos férfit, aki gyanús rudakat viselt magán, néhány dróttal, s hangosan ketyegett. Target bátran rátámadt, s a kedves látogató ijedtében túl hamar detonálta magát, így a barakkban senki sem halt meg. Ja, ő igen, ez van. Target hős lett, s egy amerika katonaorvos, Terry Young úgy döntött, magával viszi Amerikába a bátor négylábút. Nem rossz egy afgán kutyától, nem?: zöld kártya, beutazási engedély, vaú-vaú, csak így. Sőt, az USA-ban médiasztár lett, szerepelt az Oprah Winfrey Show-ban, az Év Kutyája lett, s boldogan kezdte meg életét a Szabadság Földjén a Young családdal.

Itt valamit félreértett. Szabadság. Afganisztánban jöhetett-mehetett kedvére, ugathatott, vakarózhatott ahogy csak akart. Egy reggel itt is úgy döntött, hogy arizonai otthonából elkószál kicsit, s szétnéz, milyen is egy amerikai kertváros. Szép házak, zöld sövény, fák, egy-két lábemeléssel otthonosan birtokba is vette a környéket, amikor... egy tagbaszakadt alak egy hálóval lecsapott rá, s egykettőre egy furgon hátuljában találta magát más kutyákkal együtt. Nemsokára együtt csaholhatott a városi sintértelep egyik őrizeteseként.

Young őrmester és családja hamarosan észrevette az eltűnést, s gyanították, mi történhetett. Az interneten meg is találták a sintértelep honlapján Target fényképét, s be is fizette a váltságdíjat. Ám mivel péntek volt, úgy gondolta, hétvégén nincs nyitva a telep, s majd hétfőn megy el az ebért. Na, ez hiba volt, legalább akkora, mint hogy nem akasztott Target nyakába bilétát a nevével és címével, illetve nem ültette be az ajánlott azonosító chipet. 

A sintértelep ugyanis működik hétvégén is. (Mi a fenét gondolt, hogy hétvégére szélnek engedik mind a 100 kutyát azzal, hogy hétfőn reggel jöjjenek vissza?) Sajnos a telep egyik alkalmazottja csinált egy "kis" hibát, s az egyik elaltatandó kutyus helyett a nemrégiben érkezett afgán hőst sikerült eltennie "láb alól".

Na, ez meg milyen már? Túléled a bombákat, lövöldözéseket, a betegségeket, rosszul táplálkozol, bolháid és férgeid vannak, s megütöd a főnyereményt: hírnév, sztárság, amerikai kutyalányok milliói bomlanak utánad, semmi másra nem vágysz, mint egy kis gondtalan szaladgálásra, erre elkapnak és rács mögé dugnak. Nem baj, te biztos vagy a dolgodban, elvégre sztár vagy, nemzeti hős. Tudod, hogy érted jönnek. Sajnálkozva nézed, amikor az álmos szemű, unott kövér nő elsétál a ketreced előtt egy nagy fecskendővel a kezében: 

"Vajon ki a szerencsétlen? Biztos az a kis csimbókos keverék a B1-ben. Vagy a sánta németjuhász a C3-ban. Nézd csak, ide jön. Elnézést, itt nincs senki csak én. Hehehehe. Hölgyem, nem látott Oprah-val? Igen, én vagyok Target, a hős kuty... ne jöjjön közelebb...héééé.... tegye le a fecskendőt, én az Év Kutyája volta....ááááááááááá."

Mindenki meg van döbbenve. Young nem érti, a sintértelep vezetője könnyekkel küszködve kért elnézést, s felfüggesztette állásából a hibázó hölgyet. A megye felajánlotta, hogy pszichológust fizet a családnak, aki direkt állatos esetekre specializálódott (elveszett macskák, kiszáradt teknősök, TV-vezetéket elrágó hörcsögök, gondolom), s természetesen egy szintén állatos ügyekre specializálódott ügyvéd is felkereste őket, aki szerint perelni kell, mert nagyon jó esélyekkel indulnak... Virrasztást tartanak az emlékére, facebook oldala is van (Target Young), de mindez már persze kevés a bauvauhoz.

Minden nézőpont kérdése: az afgánokra az amerikai modellt akarják ráerőltetni. Ha választani kellene,/lehetne Target nem biztos hogy ezt választaná, még egyszer.

Sok csontot, labdát, plüssmacit, macskát, meg tűzoltócsapot ott ahol vagy, Target...:(

Függetlenség Napja-szürreális helyszínen

Ma július 4-e van, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat kibocsátásának napja, ami éppen 234 esztendeje történt. Ezt mindannyian láttuk már filmekben, esetleg élőben is, piknikkel, kerti sütés-főzéssel töltik, este tűzijátékkal, s elmaradhatatlanok az olyan amerikai hazafias dalok is, mint ez:

Mivel amerikai tanszéken dolgoztam otthon is, szinte minden évben voltunk július 4-i programokon, s ezt az idén sem akartuk kihagyni. Mivel Berlin Zehlendorf nevű kerületében lakunk, ami korábban az amerikai megszállási övezet volt, nem is volt nehéz ilyen programot találni.

Így kerültünk a McNair Barakk nevű helyre, ami a második világháború végétől egészen 1994-ig egyike volt Steglitz-Zehlendorf négy nagy amerikai kaszárnyájának, ahol összesen 100 ezer katona állomásozott! (Ne felejtsük el, iszonyúan közel volt a vasfüggöny, mindkét oldalról, hiszen Nyugat-Berlint minden oldalról az NDK vette körül.) Az 1994-es bezárását követően a támaszpont egy részén múzeumot hoztak létre, a többi tulajdonképpen üresen áll és szépen omladozik. Egészen szürreális környezet ez egy július 4-i pikniknek, nem igaz?

Mivel kicsit hamar érkeztünk, volt időnk megnézni a múzeumot is, ahol nagyon érdekes tárgyak vannak kiállítva az amerikai kaszárnyák életéből. Az egyik kedvencem a nemi betegségek veszélyeire felhívó plakátsorozat volt:

Gondold át! Nézz a ... őőő... lábad elé!

Az udvaron kezdett alakot ölteni party. Volt német-amerikai country-zenekar, a Mountaineers, akik egyébként vérprofik. Igaz, a country az a fajta zene, amitől félóra után vérezni kezd a szemgolyóm és minden idegpályám összegabalyodik, de azért addig nagyon hangulatos.

Mit kell a pikniken csinálni? Na? ENNI! Igen... Főleg, ahol amerikaiak vannak, garantált a hamburger, csirkeszárny, az oldalas, Berlinben pedig a sör. Szóval kétszer is muszáj volt a jófajta hamburgerért sorba állnom, s eddig ez volt a harmadik legjobb  Berlinben, ami szép teljesítmény egy 2 és fél eurós hamburgertől. Íme ő:

Sajnos autóval mentünk, így sört csak Bori ivott, a kóla viszont katasztrófális volt: meleg, szénsavtalan, kicsit szörpös. Még szerencse, hogy rajtam kívül senki nem ivott ilyet.

Találkoztunk egy eléggé megcsúszott német hölggyel, akinek az autója így nézett ki:

Elmondta, hogy szinte hihetetlen, hogy Elvis már '77 óta nincs velünk, s láthatóan azóta sem tért magához a sokkból. Emellett még azt fájlalta, hogy Elvis sohasem járt Berlinben. (Ebben egyébként téved. 1991-ben egy diákcsoport látta Elvist a Deutscher Platzon, amint egy lovaskocsi hajtójával beszélget. Arról nem szólt a hír, hogy mit szívtak.)

Érdekes arcokban nem volt hiány. Katonák, köztük nagyon sok öreg a régi egyenruhájában, ízirájderek -- mindenki jól érezte magát. A német hadsereg egyik ezrede alaki bemutatót tartott, ami látványosra sikerült: hiába: egyenruha, militerihaj, bakancsdöngés, bejön a nőknél, nem?...

Nekem persze külön tetszett az amerikai veteránautó felhozatal-- így láttunk második világháborús Willys dzsipeket-- gyönyörű állapotban:

Valaki pedig ezzel érkezett:

Az amerikai fílinget nem lehet Németországban sem elfelejteni. Ja, és azoknak, akik egy új autóval szerették volna július 4-ét ünnepelni, az egyik autókereskedés külön ünnepi árakkal kedveskedett és persze kihozta az újautó-választékát is. A fogyasztói társadalomnak nemzeti ünnepen is működnie kell.

És végül tanuljuk meg együtt a Függetlenségi Nyilatkozat kiadását németül: Unabhängingkeitserklärung. Tessék gyakorolni...