Minden a csomagtartóból

Mindenféle Berlinből egy külhonba szakadt történész szemével - szigorúan NEM történelemről, tudományról, komoly dolgokról. Ha mégis, szólok előre, hogy csak saját felelősségre ne nyomja meg a Kedves Olvasó a jobb felső X-et.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 21., kedd

Zene hazafelé kísérőnek...

Sokan próbálnak most hazaérni a világ minden sarkából, de nem megy, mert valami nyamvadt öregasszony holle rázza a molyrágta ágyneműjét, holnem. De azért mindenkinek sikerülni fog, legalább 24-re.
Találtam egy jó kis 60-as évekbeli hippi utánérzés zenét játszó együttest, s az egyik számukat beteszem most csak ide, hazafelé kísérőnek. Vele együtt jár a vidámság, Kerouac Úton, jó idő, szerelem. Így tessék hallgatni, hangosan.



Ja, a zenekar az Edward Sharpe and the Magnetic Zeros. Ugye jobb már?;)

2010. augusztus 28., szombat

Unterwegs 2.nap: Hamburg

Sokat kellett várni a folytatásra, igaz? Sajnos nem ment a napi blogolás, hiszen az elmúlt 12 napban 2700 kilométert utaztunk Németországban, s esténként örültünk, ha bedőltünk az ágyba, vagy iszogattunk egy kis sört szigorúan regionális gasztronómiai kutató-jelleggel:)
Szóval Hamburgnál hagytuk abba, a második napon sétahajózni indultunk a kikötőben, amelyről már részben olvashattatok házas- és blogtársam tolmácsolásában itt. Persze az ilyen fijús dolgokról részletesen csak én írhatok, hát tessék.
A hamburgi kikötő története elválaszthatatlan a város történetétől: ez adta a hanzaváros jelentőségét, s adja ma is. A németek szerényen a "Világ Kapujaként" emlegetik, bár Rotterdam után "csak" a második legnagyobb Európában. Bár az utasforgalom is jelentős, mégis elsősorban konténerkikötőként működik, illetve rengeteg dokk is van, amiket hajók építéséhez-karbantartásához használnak. Persze a legjobban egy sétahajóról lehet mindezt látni, így mi is (majdnem) tengerre szálltunk.
Az első reakciónk a megdöbbenés volt, mert egy olyan bárkába tereltek be, ami nem tűnt nagyon vízállónak: négy sor lócán lehetett leülni, itt-ott nagy tócsák rajtuk, meg egy ponyva a bárka tetején, amiről időnként zuhanyként zúdult az éjszakáról megmaradt esővíz a gyanútlan utasok nyakába. Tolatáskor kaptunk még egy nagy adag dízelfüstöt is, csak hogy jobban érezzük magunkat. Ezzel a lavórral vágtunk neki a kikötőnek, s érthető módon a vízibicikliken kívül minden jármű óriás volt mellettünk. Különösen, amikor zsilipeken át kievickéltünk a külső konténerkikötőbe, hiszen ott ilyen szörnyetegeket láttunk:


Irénke egy kicsit nagydarab

Ezekből a hajókból több is van egyszerre a dokkokban, ahol óriásdaruk sürögnek-forognak fölöttük, s minden egyes mozdulatukkal egy kamionnyi konténert kapnak fel és lódítanak arrébb.


100000 tonna fölött nem tudom milyen jogosítvány kell, de ezek a hajók nem képesek önmagukban itt manőverezni, hanem kicsi, de annál erősebb vontatóhajók falkája kíséri őket, s ezek rángatják a hatalmas hajótestet megfelelő irányba. Tehát, ha fékezni akarják, akkor a hajó farához rögzített két vontatóhajó az ellenkező irányba indul teljes gőzzel, s ezzel lassítja a konténerszállítót.



Nagyon érdekes volt a kikötő többi része is, főként az volt ránk nagy hatással, ahol egy roncstelep volt, s régi autók roncsait hegyekben tárolták, s markolókkal készítették őket a behajózásra. Szinte szürreális volt ahogyan gépek pakolták halott gépek torzóit egy látszólag emberek nélküli mechanikus tájban:



A hajón amúgy a folyamatosan tengerész-dialektusban beszélő "kapitány" volt a narrátor, aki mindig vicceskedett. (Ezt ugye a szinte alig-alig létező német humorviszonyok között fenntartásokkal kell kezelni...) Mindenesetre az autóroncsoknál közölte, hogy Németországban mindenki tudja, hogy ezeket bepakolják, Japánba szállítják és ezekből lesznek a Toyoták..Olyanok is... (Jót nevettünk. Én is... Őt állítólag 2-3 héten belül kiengedik a kórházból, s jó esélye van a teljes felépülésre...)
A kikötő környékének elhagyott ipari körzeteit igyekeznek ismét bevonni a városba, s lakóövezetet létrehozni itt. Ezt Hafen City-nek nevezik, próbálják az épületek régi jellegét is valamelyest megőrizni, de rengeteg luxuslakást hoztak létre, s csillagászati áron kínálják őket. Az átépítések csúcsát az új hamburgi filharmónia épülete jelenti majd, amit Elbphilharmonie névre keresztelnek, s talán 2012-re lesz kész. Így fog kinézni:

Az alsó rész a régi raktárépületeket idézi, a felső viszont hipermodern

A kikötő után a délutáni programunk a Hamburg-központú NDR (Norddeutsche Rundfunk) televízió volt, ami az észak-németországi közszolgálati csatorna. Profi vezetést kaptunk, s bejárhattuk a legtöbb stúdiót, a díszleteket, a műszaki szobákat.

Még arra is volt lehetőség, hogy a híradó díszletébe beüljünk. Én az időjárásjelentésben voltam, de ez sajnos tragédiába fulladt:D:

Ez történik, ha kék leplet tartok magam elé a bluebox stúdióban

Megtudhattuk, hogy a híradósoknál mi van a pult alatt: víz (szigorúan antiböfi szénsavmentes), púder, hajkefe: ezek nélkül nincs híradós. Ja, és a székük pedig olyan mint a texasi rodeó bikája, folyton izeg-mozog: nagyon nehéz rajta lovaglóülésben megmaradni. És persze a súgógép, amiről elképesztő nehéz úgy olvasni, hogy ne járjon az ember szeme balról-jobbra, mint a kémé a Süsüben. Szóval riszpekt minden TV-snek...
A TV menzájában ebédeltünk, ahol lehetőségünk nyílt az NRD-s TV-celebekkel együtt enni, de mi ezt nem tudtuk, mivel soha nem néztük ezt a csatornát, így ezek a celebek nekünk nem voltak celebek:D Az ebéd viszont finom volt.
Este még találkoztunk Bori egyik volt csoporttársával a nyelvsuliból, aki most Hamburgban ösztöndíjazik, s beültünk a kikötő mellett egy klassz kis pálmafás-homokos (nem úgy)-lazulós helyre, ahol kipróbáltuk a hamburgi helyi sört, az Astrát.


Nem rossz, nem rossz, de azt hiszem nem lövöm le a poént, ha megsúgom: ennél sokkal jobb sört is ittam később. Hogy hol? Tartsatok velem a következő részben is, s elárulom. Következik: Münster.

2010. augusztus 19., csütörtök

Unterwegs - 1. nap: Hamburg

Az indulás reggel 10-kor volt a Hauptbahnhofról, így búcsút vettünk a kis berlini lakásunktól, vettük irdatlan sok cuccunkat (fejenként 1-1 bőrönd, hátizsák, plusz még egy boritáska), s a jellemző módon szakadó esőben kicaplattunk az S-Bahnhoz, amivel viszonylag könnyen eljutottunk a pályaudvarra. 

A 10 órás indulást nem annyira tudtuk tartani, mert valaki elfelejtett szólni, hogy nem jön, s ezt csak hosszas telefonálgatással sikerült megtudnia idegenvezetőnknek, Riekének. De 11 körül elindultunk végre, s az elég hosszú buszút után (féltávnál egy benzinkútnál ettünk ebéd gyanánt egy kolbász-zsemle kombót savanyú káposztával - mustárral, remek volt...), olyan 3 körül érkeztünk meg Hamburgba.

A hotelünk három csillagos, de nagyon rendben van: tiszta, modern, és még a szoba is elég tágas, nincs okunk panaszra. Egy rövidke pihenő után már neki is vágtunk, hogy részben busszal, részben gyalog felfedezzük a várost, amihez kaptunk egy helyi cukifiú idegenvezetőt, aki egyébként nagyon kompetens volt, tényleg. 

Hamburg olyan 1,8 millió lakosával Németország második legnagyobb városa, évezredes történelemmel rendelkező kereskedő- és Hanzaváros, tengeri kikötő. A város központi terén álló tanácsház kiválóan reprezentálja, milyen hatalommal bírtak a kereskedők. Az inkább templomra emlékeztető épület homlokzatán 20 császár szobra sorakozik, kiemelt helyen Nagy Károly (aki a város elődjét alapította), illetve Barbarossa Frigyes. (Történelemkönyvet elő, kik voltak ezek? Miről kapta melléknevét Frigyes?)




Az épület egyébként sokkal régebbinek tűnik, mint amilyen, hiszen csak a XIX. század végén épület ebben a formájában. Érdekes szokás az ún. "Kereskedő büszkeség" (Kaufmannstolz), ami abban nyilvánul meg, hogy Hamburg polgármestere, akinek a hivatalába vezető lépcső a fenti képen látható, egyetlen vendége elé sem jön le, nekik kell felmenni hozzá. Két kivétel volt eddig: II. Erzsébet királynő elé - hetekig tartó egyeztetés után - lejött a lépcső feléig, IV. Tupou elé kénytelen volt lejönni, mert a "legkövérebb uralkodó" kétes Guiness-rekordját tartó több mint 200 kilós király egyszerűen nem tudott volna felmenni a lépcsőn. Itt egy kép róla:

A tanácsháza egyébként egybe van építve a tőzsdével, ami remekül mutatja a gazdasági élet jelentőségét a városi politikában.A két épület által körülzárt kis téren Hügieia szobra látható, aki a görög mitológiában az egészség, tisztaság és közegészségügy istennője, s annak állít emléket, hogy a városban 1892-ben kolerajárvány tört ki a szennyezett víz miatt, s csaknem 9000-en meghaltak. Ez volt az utolsó európai kolerakitörés.


Az istennő kezében tartott edényből friss víz folyik, míg alakját a járványt jelképező sárkány veszi körül.
Mentünk egy kis kört a kikötő mellett is, ahol szerencsénkre láthattuk az egyik leghíresebb óceánjáró hajót, a Queen Mary 2-t, ami diszkrét 70 méter magas, 17 emeletes fedélzettel. Így néz ki:


Hamburgban három folyó, az Elba, az Alder és a Bille folyik össze, így nem is csoda, hogy a városban sok híd van. Mennyi? Több, mint 2300!!! Ez több, mint Velence és Amszterdam hídjai együttvéve...
A víz és a kikötő megkerülhetetlen, ha az ember Hamburgban jár, így következő reggel ott kezdtünk. Folytatás hamarosan... 

2010. augusztus 15., vasárnap

Unterwegs - 0.nap

Az egyik kedvenc könyvem Jack Kerouac On the Road (Úton) című regénye, amely Amerika országútjaira helyezi az önmegismerés fájdalmasan izgalmas felfedezési folyamatát. Ez valami olyan, amit én is nagyon szeretnék majd megtenni (az önmegismerést is, de a keleti part-nyugati part roadtripping is mindenképpen ott van a bakancslistámon), ám sajnos eddig még csak néhány államot sikerült beautózni. Most meg ugye Németországban vagyunk, ahol eddig még nem jutottunk nagyon messzire: Berlin elég sok mindent kínál ahhoz, hogy az itt lakónak csak hosszabb idő után jut eszébe, hogy Németországban milyen sok szép hely van még.
Holnap útnak indulunk egy 12 napos kirándulásra, amit az Alapítványunk szervez, s amelyen még rajtunk kívül 30-an vesznek majd részt a világ minden tájáról: többségük hasonló cipőben jár, mint én: tudományos kutatók-posztdoktorok.




Van mobilinternetünk, reményeim szerint működni is fog, így talán sikerül egy igazi kis útinaplót prezentálni nektek, bemutatva, hol járunk-mit látunk. Ha nagyon zsúfolt lesz a program, akkor majd tömbösítek. Holnap tehát reggel Achtung elhagyjuk Nyugat-Berlint, s az első állomásunk Hamburg! Unterwegs- úton.


2010. március 28., vasárnap

Autoworld -Brüsszel

Öt éve vagyok egy nemzetközi egyetemi együttműködési programban, amelynek keretében jó sok külföldi konferenciára jutottam el, többek között Máltára, Brightonba és Bilbaóba. A legemlékezetesebb talán az volt, amikor200 ember előtt tartottam előadást a Pisai Egyetem dísztermében -- nem kis kaland volt Ph.D. hallgatóként. Nos, sajnos, ennek a programnak vége szakadt, s az utolsó plenáris gyűlést Európa "fővárosában" Brüsszelben tartották, amire gasztroBorival együtt utaztunk.
Szerencsére a komoly tudományos munka mellé mindig sikerül fakultatív programokat is becsempésznem (értsd. lelépni egy-két órára), így megnéztük a pisilő kisfiút, az Atomiumot, s eljutottunk egy nagyon speciális sörfőzdébe is. (Erről bővebben a Bori-blogban itt olvashattok) Nekem viszont még muszáj volt elmennem az Autoworld nevű veteránautó múzeumba is, ahová hosszas győzködéssel sikerült szegény vonakodó nejemet is elcsábítani.
A múzeum Brüsszel Parc du Cinquantenaire (az "Ötvenedik" Parkja - 1880-ban létesítették, Belgium függetlenné válásának ötvenedik évfordulóján ) nevű parkjába áll, amelynek ötlete II. Lipót király fejében született meg, s egyfajta tisztelgésnek szánta a belga ipar nagyszerű teljesítményei előtt. A Park szívében az 1905-ben épített Győzelmi Kapu, egy patkó alakú épületkomplexum közepén áll.


A parkban ma három múzeum (Autoworld, Hadtörténeti Múzeum és Művészeti Múzeum) és egy mecset található, amiből mi a legelsőt kerestük fel.
Az Autoworldben mintegy 350 régi autót tekinthetünk meg a XIX. század végétől a 2000-es évek elejéig. Sok európai típus mellett nagyon érdekes amerikai autók is helyet kaptak, számos limuzin például a belga királyi család tulajdonában állt. Nagy hangsúlyt fektetnek a belga autógyártás bemutatásának: korábban számos egyedi autótípus is kikerült a kis Benelux állam üzemeiből.
 A múzeum kiállítási anyagának egy része egy lelkes gyűjtő, Ghislain Mahi tulajdonában állt, aki fiaival együtt mintegy 950(!) autót halmozott fel. 1944-ben vette meg az első Ford T-Modelljét 150 belga frankért, s ezt az évtizedek során például 250 további amerikai autó követte.
Mahi bütyköli Fordját (na, jó, ezt csak viccből mondtam, ez csak egy bábu)

Nagyon érdekesek a belga gyártású autók: a második világháborúig Belgium számos saját gyártású márkával büszkélkedhetett: Minerva, Impéria, Hermes.

Egy gyönyörű Minerva AE (Kép innen)

További érdekes autók - persze csak szemezgetésileg, hiszen itt nincs elég hely:
Egy csodaszép Corvette

Egy űr-Citroen DS (Emlékszik még valaki Fantomas repülő autójára? -- ez az. Link)

Helló, bébi... Kacsintó Lincoln Town Car... A motorháztetőn pingpongozni lehetne...

 
Hé, Cica, mos' meg hova mész? BMW, nem???

Csak 4 Hórszpávőr, de gyönyörű. III. Napóleon esküvői hintója 1853-ból

Békebeli Ford lakóbusz tornáccal és virágokkal 1924-ből -- comfy...

Ja, a múzeum Borinak is tetszett... tíz percig... aztán pedig a telefonján színes léggömb-pukkasztgatós játékkal (putty-putty-putty, beng-beng) múlatta az időt. Erről kép is készült, viszont nem engedte, hogy betegyem ide, mert görbe rajta... Hát, ennyi.

Aki szeretne egy kicsit időt utazni autókkal, s éppen Brüsszelben jár, ne hagyja ki.
A múzeum website-ja: http://www.autoworld.be/