TaHóság II. -- Nemcsak az időjárás

Olvashattatok az első, szerencsétlenül alakult hazafelé utunkról, na itt a folytatás. Repülőgéppel szerettünk volna utazni, bízva abban, hogy a légifolyosók nem annyira csúszósak, mint az autópálya. Tegnap délutánra volt jegyünk az Easyjet nevű légitársaság budapesti járatára. Két napig zuhogott a hó Berlinben éppúgy, mint egész Németországban, összeomlott a közlekedés, óriási késések. De: tegnap ragyogó napsütés, ideális repülőidő, juhéééé. Már fenn ültünk a gépen, éppen gurulni kezdtünk volna, amikor a kapitány közölte, hogy lezárták Ferihegyet, legalább 8 órára, így nem tudunk felszállni, törlik a járatot, szálljunk le. A *******-t és a ****** a *******-ba... Leszálltunk, sorban álltunk, s nagy szerencsével sikerült Szentestére még két jegyet kapnunk. Majd köszönhetően egy kedves magyar családnak, akik mégis vonattal vágtak neki az útnak (Béke poraikra...) feljavultunk 22-re, így lehet (nem valószínű), hogy aznap hazamegyünk. Ha nem, akkor feladjuk, s majd tavasszal, hóolvadás után láttok bennünket.

Kép innen

Értekezhetnék arról, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk, s hogy lassan már minden közlekedési eszközzel kudarcot vallottunk, s hogy a szomszédok csak úgy ismernek bennünket, hogy mi vagyunk azok, akik reggel elindulnak két bazinagy bőrönddel, s este hazajönnek ugyanazzal a két nagy döggel. Nem teszem. Helyette felvillantok egy pici képet a repülőtéri figurákból:

1. Feltűnően rosszul öltözött, egyértelmű csöves, aki meglátta a lehetőséget a repülőtéri biztonsági rendelkezésekben: nem lehet folyadékot felvinni a gépre. Így rengeteg félliteres flakont dobnak ki az emberek, ami ugye itt betétköteles. Minden csak határozott fellépés kérdése. Igaz, hogy varrott színes szatyor van nála, s az amerikai betűs dzsekin már csak a N és a C van meg az NYC-ből, az is rózsaszín, de olyan öntudatosan lépdel, mintha az Air France Business Lounge-ba menne egy konyakra, mielőtt első osztályon utazna egy üzleti megbeszélésre. Persze azok ritkán túrják végig a kukákat, így legkésőbb ilyenkor lebuknak. Riszpekt mindenesetre a leleményességért...

2. Kínai csoport. MINDEN repülőtéren ott vannak, szerintem ugyanazok emberek utaznak körbe körbe: szemüveges, szakmunkásbajszos fiúk, eszméletlen pici lányok, akik vagy 6 évesek, vagy 60, ezt nem lehet megállapítani, s nem lehet tudni, miért utaznak egyik európai városból egy másikba: semmilyen idegen nyelvet nem beszélnek, így egyik kultúra mélyére sem jutnak, meg valószínűleg ők éppen olyan egyformának látnak bennünket, mint mi őket. Tehát, akár maradhatnának is egy helyen...

3. Az Easyjet-es magyar utasok:

a) A (regionális) májer. Mit hozok a fiamnak Németből: BMW játékautót. Nem lehet elég korán kezdeni a nevelést: appának is az van, majd Kevinke is úgy fogja letaposni a háromkerekű biciklis egyszerű gyerekeket a játszótéren, felborítani a babakocsikat, ahogyan appa csinálja a nagy bömössel. Persze nem pedálos, hanem elemes, meg ne izzadjon  a gyerek, úgy nem lehet feszíteni... Azt a 140 ezret meg megéri, nem? Egy-két fiktív számla oszt' jóvan. Persze azért már nem fizet, hogy feladja csomagként, inkább felhozza a gépre kézipoggyászként, s beülteti egy ülésbe, mer' "úgysincsenekolyansokan." A steward nem talál olyan nyelvet, amin el tudná neki magyarázni, hogy pont a vészkijárathoz ültette a Bömöst, s a gép össze utasa ott ég benn a gépben miatta, ha baj van, mer' magyarul sem érti a bővített mondatokat: "Mit dumálsz kisgyerek?". Lesz öröm karácsonykor.

b)  A szőke. Csinos, utazik, nagy csomaggal, amit csak ő tud felhozni a gépre, másnak nem engednék, bár utolsónak száll fel, mert majdnem elvész a sárga szalaggal övezett 50 méteres szakaszon, amíg a géphez kell sétálni. Előbb benyomja a táskát az ülése elé, aztán tulajdonképpen ráül, ezzel elzár minden mozgási lehetőséget a gépnek ezen a részén. A biztonsági előadás alatt unottan lapozza a katalógusokat, amivel rutinos utazó imidzsét mutatja, de akkor bukik le, amikor érdeklődve hallgatja az angol és a német után a magyar nyelvű összefoglalót, s közben titokban próbálgatja a biztonsági öv csatját be-kikapcsolni. Amikor bejelentik a járat törlését, arca rezzenéstelen, majd néhány perc múlva segítséget kér, így többiekhez képest valamelyest spéttel esik kétségbe. Azonnal telefonál, hátha a család tud neki valami alternatív útvonalat kitalálni. Amikor bemondják angolul, hogy még néhány perc, amíg szereznek lépcsőt, hogy le tudjuk szállni, s addig üljünk le, felderül az arca (ezt gyakran hallotta az angolórákon is, sztendáp-szitdáun), s boldog nyelvészként újságolja a vonal másik végének, hogy mégsem kell leszállni, dejó. Persze, két percig nem. Utána még neki is ki kell flexelnie a csomagját a két ülés közül.

c) A folyton elégedetlenkedő. BE NEM ÁLL A SZÁJA. Eddig miért nem szállhattunk fel? Miért itt ülünk? Miért nem az ablak mellett? Hogyhogy törlik a járatot? Miért nem várunk estig? Mindezt idegesítő fejhangon, sipítozva, amitől 5 perc alatt a legbékésebb emberbe is szokatlan agresszió költözik, s legszívesebben kitenné a gépből. Lehetőleg 10 ezer méter magasban.

d) Az okoskodó. Mindent meg akar tudni, elsőként beszél az információs pulttal, majd az ott kapott felvilágosítást magyarul és angolul (mert tud) továbbadva, hazaküldi a kínaiakat és a nem gyanakvó felkészületleneket, akik majd otthon jönnek rá, hogy mégis sorban kellett volna állni... De ő tudja, hogy kötelessége segíteni utastársain, hiszen mi lenne velük, szerencsétlenekkel nélküle.

Remélem 22-én tudok majd újabb honfitársakról beszámolni, s végre haza is érünk... Tessék nyomást gyakorolni ott is a hóra, ahogyan mi itt tesszük. Ja, most éppen havazik:D

Helyi hírek...

Az előző blogbejegyzés vonalán tovább haladva érdemes ejteni néhány szót a polgári repülésről, ami a legtökéletesebb területe a média szenzációhajhászásának. Mindenki tart egy kicsit a repüléstől, s ha baleset van, akkor aztán ömlik a vér, füstölögnek a roncsok, sírnak a hozzátartozók, lehet kis fekete szalaggal mutatni az áldozatok képeit. Aztán vannak olyan esetek, amelyeknél nem történik semmi, de majdnem. Az angol nyelvben van pl. két gép majdnem összeütközésére egy fogalom, a "near miss", ami szó szerint azt jelenti, hogy csaknem elvétették egymást. Na, azon senki nem gondolkozott még el, hogy mekkora hülyeség ez: amig két gép nem ütközik össze, addig minden near miss, nem?

Ez most onnan jutott eszembe, hogy olvastam egy rövidhírt a haon-on. Néha megnézem, mi hír van a cívisváros környékén, s a helyi hírek között most is kincsek voltak: "Emberi roncsból szépségkirálynő", amelyben a "szépeséges" brit lány tragédiájáról olvashatunk, vagy "Döbbenet!Nem emlékszik a gyerekére!" ("Hé, te ki a fene vagy és miért alszol itt egy mackóval a kiságyban? Húzzál el, mert rendőrt hívok!"), illetve megtudtam azt is, hogy 2050-re elfogy az élelmiszer a Földön. Akkor leszek 73, hát, csirkefarhát csak lesz, vagy az sem???

Na, de a következő: "Elhagyta repülés közben egyik ajtaját egy utasszállító gép." Érdekes. A cikkben már az szerepel, hogy "leszállás közben elveszítette egyik fedélzeti nyílását" egy gép. Na, ennek meg nincs értelme: az tudjuk, mi az a testnyílás az embernél, na a gépnél ez a fedélzeti nyílás. Az ajtó az a nyílászáró. A cikkből megtudhatjuk, hogy az ajtót, ami egyébként egy Koppenhága közeli mezőre esett, "egy hidraulikus fülkéhez" használták. (A cikk ITT) Mi a fene az a hidraulikus fülke? Megnéztem angolul a hírt, s kiderült, hogy a gép hidraulikus rendszerének egyik szerelőnyílásának az ajtaja esett le (hydraulic bay hatch). Ezeken keresztül férnek hozzá a szerelők a hidraulikus rendszerhez, világos, nem?  Szóval: 1. mi ennek a debreceni hírértéke? 2. Ha van ilyen hírértéke, akkor miért nem néznek utána, mi is történt? -- A válasz: azért, mert akkor rájönnének, hogy nincs hírértéke. De így lehet borzolni a kedélyeket: "Ezthalgazsdmeganya. Leesett a repülőnek a ajtaja. Hahahaha. Biztos kivitte a sztyuvárdeszt a huzat. Hahahaha. Remélem mi nem ezzel megyünk majd Tunézijába..." Soha ne üljetek fel olyan gépre, amelyen nincs hidraulikus fülke.

(NH4)2CO3

(NH4)2CO3, ammónium-karbonát, szúrós szagú fehér por, régen ezt szagoltatták az elájult kiasszonyokkal, s repülősónak nevezték. Na, ilyenen voltunk mi is ma, csak ezt repülőshow-nak írják nagy flancosan.

A berlini repülőshow ILA (Internationale Luft- und Raumfahrtausstellung) a világ legrégebbi repülőshowja, az elsőt 1909-ben rendezték. A bemutató helyszíne a berlini schönefeldi repülőtér (a kisebbik). Kíváncsi voltam, hogy mit csinálnak az induló és érkező utasszállító gépekkel, hová "terelik el" a forgalmat, s meglepve láttuk: sehová! Németes precizitással a bemutató műsorszámai közé ékelték a gépek indítását és fogadását: így ingyen még extra műsort is szolgáltattak, s szerintem a gépen ülőknek sem lehetett semmi látvány, amikor 4 vadászgép húzott el mellettük...

Ryanair Boeing meredek felszállása - ejnye, így tanultuk ezt;)? A háttérben egy harci helikopter figyel... 

Az ILA 2010 fő látványossága persze továbbra is a nagy Erbüsz, a 380-as, amit ki is állítottak, s döbbenetesen tornyosul minden fölé. Aztán persze repült is, s olyan dolgokat láttunk tőle, amit csak remélhetünk, hogy utasként soha nem fogunk -- rendkívül látványos manőverei mellett furcsa volt, mennyivel hangosabbak voltak az felszálló hagyományos (és tizedakkora) utasszállító gépek: nem csoda, hogy a németek ebben látják a légi közlekedés jövőjét.

Látványos volt a Német Légierő (Luftwaffe) erődemonstrációja is, amelyben megmutatták, hogyan működnek együtt a vadászgépek, a vadászbombázók, a csapatszállítók és helikopterek. Így egyszerre 10 gép is a levegőben volt, komoly hangzavart okozva.

A repülés története iránt érdeklődők számára óriási élmény volt két olyan repülőgépet látni, amelyről sohasem gondoltuk volna, hogy még valamelyik is repülni fog: A Messerchmitt-109-es és a Me-262-es a német légierő két legendás típusa volt, az utóbbi a világ első sugárhajtású vadászgépe, ami legalább 2 évtizeddel előzte meg a korát! S látni, hogy ez a fél évszázados technika milyen meggyőzően működik, s milyen teljesítményre képesek még ma is, tényleg a német ipar dicshimnusza volt. Néhány időutazásos kép:

Múlt és jelen. (Legalább az ő képe jól sikerült)

A programban rengeteg fellépő volt: helikopterek, sportrepülőgépek, s nosztalgiarepülők egész sora szórakoztatta a közönséget. Ez persze egy nemzetközi vásár is, ezért kiállítópavilonokban kínálták a portékákat. Láttuk az igazi Medicoptert, s még mindig lelkiismeret-furdalásom van, mert visszautasítottam a jóképűen (remélem Borira) mosolygó repülőmentős ajánlatát, hogy nézzük meg a "rettungzhubsraubert".

Az egész kiállításra jellemző, hogy hihetetlenül profin szervezték meg. Több tízezer látogató esetén a legtöbb repülőshow infrastruktúrája összeomlik (próbáljatok meg Kecskeméten parkolni 3 kilométernél közelebb, s biztosan nem akartok már délután bemenni a toátoába.) Nos, itt úgy működött, hogy az S-Bahn repülőtérhez legközelebb eső állomásairól ingyenes shuttle buszok szállították ki az utasokat, rengeteg információt szolgáltató személyzet, konténerházakban WC-k, még délután is tiszták, s persze currywurst minden mennyiségben.) Tömeg volt, viszont nem volt fejetlenség. Vicces volt, amikor félóránként bemondták, hogy mindenki beszéljen meg egy találkozási helyet és időpontot a barátaival, mielőtt elválnak, a gyerekek karjára pedig golyóstollal (Kugelschreiber) írja fel mindenki a mobilszámát. ("Miért sírsz, Hansi?" "Mert apánál csak rotring volt...")

Amivel viszont elégedetlenek vagyunk, s ami aláásta (mosta) terveinket, az az időjárás volt. Az elmúlt napokban 30-32 fokos hőség volt, így féltünk, hogy le fogunk égni. Nos, nem így történt. Elindultunk, én póló-rövidnadrág-szandál szentháromsággal vártam, hogy csak melegszik majd a reggeli friss (nem hideg) levegő. Na, nem melegedett. Olyan 13-14 fok volt, széllel, s ehhez már csak a szemerkélő eső sem sokáig hiányzott. Ez nem volt kellemes, de bírható, viszont délután elkezdett szakadni az eső, így a programot is szüneteltették. Na, nálunk volt tea, pléd, jegy, nem volt viszont kabát, pulóver, sapka, esernyő. Egy darabig bírtuk, aztán szégyenszemre feladtuk. Puhány papírkutyaként megfutamodtunk, s örömmel vettük a kapunál kifelé ingyen kapott repi üdítőt, hangsúlyozottan jégbe hűtve. Danke schön! Megbuktunk hazafiasságból is: másfél órát kellett volna várni a magyar Gripen bemutatójára, s mi nem vártunk...Gyász...

Az S-Bahn megállónál azért még megnéztük a németek szuper vadászgépének a repülését: a Eurofighter elképesztő manővereket mutatott be! (Ezt a gépet nagyon el akarják amúgy adni, ezért bele is lehetett ülni. Így sikerült életemben először vadászgép katapultülésében ülnöm, bár félek tőle, hogy nem tudnánk megfelelő hitelkonstrukcióban megállapodni...Meg nehéz lehet vele parkolni, meg sok lehet rá a teljesítményadó is. Nem veszek...)

Eurofighter

Szóval a berlini időjárás most már mondjon le. A repülősó meg ájult jó volt...

Repülő óriás Berlin fölött

Ma reggel egy óriás repült el Berlin fölött és én láttam! Először szállt le a Lufthansa Airbus A380-asa a Tegel repülőtéren, s én pont láttam, amikor a leszállópálya irányába fordult. Nem akármilyen látvány egy ilyen monstrum, s mindez a levegőben.

Airbus TV-toronnyal. Fotók innen

Mekkora is? A hossza 80 méter, nem sokkal rövidebb, mint egy focipálya! 24 méter magas, tehát kb. akkora, mint egy 5 emeletes társasház. Maximális felszálló tömege pedig 600 tonna- ez kb. 55 csuklós buszénak felel meg, és azok nem tudnak repülni (na jó, néha igen, de akkor baj van.) A sebessége 950 kilométer óránként, a hatótávolsága pedig 16 ezer kilométer. Budapestről tehát elrepül Washingtonba, s ha itt rájön a pilóta, hogy otthon felejtette a sármos napszemüvegét, nem száll le, visszafordul újra Budapestre, s kis fővárosunktól még mindig tudna utána 4000 km-t repülni! Elég bámulatos? És ez a gép, most tessenek megkapaszkodni, 840 (!) utast szállíthat (Józsa lakóinak a száma olyan 1000 körül van, tehát a rosszakat otthon hagyva az egész falut el lehetne transzportálni egy menettel valahová nagyon messzire), ha mindenkinek turista osztályos ülése van, de erről persze szó sincs: 550 utassal az első osztályon utazóknak 12 darab kétszemélyes hálószoba áll a rendelkezésére. A többieknek marad a jól bevált hering utazás a 140 kilós amerikai nővel, a folyamatosan hányó belgával, a 10 perc után mattrészeg, a  szigorúan japán nyelvre állított mozit meredten bámuló orosszal, s a mindent több szögből lefényképező, de legalább egy ülésen elférő három tagú japán családdal körülvéve.

 Így néz ki a business class

Persze, tekintve a légiközlekedés jelenlegi helyzetét, korántsem olyan csodálatos az Airbus jövője. Két évet csúszott a gépek átadása, több légitársaság is lemondta a megrendeléseit, s 250-et kellene eladniuk belőle, hogy megtérüljenek a fejlesztések költségei. Ráadásul sok légitársaság még mindig inkább a legendás Boeing 747 Jumbo Jetekhez ragaszkodik.

Ez a pilóták munkahelye. Melyik tekerővel lehet olyan klassz csíkot húzni az égen? Forrás
 

A Lufthansa viszont most Berlinben tesztelte a gépet, 12 pilótával gyakorolták a le-és felszállásokat, majd egy óra után folytatták útjukat. A gép viszont hamarosan fontos feladatot teljesít: ezzel fogják a német foci válogatottat Dél-Afrikába utaztatni.

A többi gép ekkora mellette

A tradíciók szerint amikor egy új géptípus érkezik egy repülőtérre, a tűzoltók vízfüggönnyel fogadják. Nos, ezt az óriás Airbus sem "úszta meg":

Zuhany alatt

Ezen a videón kiválóan látszik a gép valódi mérete:

Nemsokára találkozunk ezzel a géppel, mert jövő héten repülőshow lesz Berlinben, s az Airbus A380 is repül a bemutatón. Nagyon készülök már rá, Bori is (füldugóval:).

S persze a kihagyhatatlan:
TV interjú Ferihegyen a takarítónénivel:
- Gizike néni, pontosan mi is a munkája?
- Nekem, fiam? A légifolyosókat takarítom.

A politikus is ember - de milyen?

A politikus furcsa állatfaj a közép-kelet európai országokban. A szocializmusból átmentett "minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek" mentalitás nagyon érezhető most is. A politikusok nem hivatalt viselnek, nem szolgálnak (az országot és a választópolgárokat, akik ugye a parlamentbe juttatják őket), hanem a tömeg fölé emelkednek: oda emeli őket a honatyai fizetéssel és a fiktív számlákkal felpumpált költségtérítéssel elért jólét, a haveri mutyizással szerzett kapcsolatok, a mentelmi jog. Cserébe nem feltétlenül kell sok mindent csinálni, az üldögélés meg nem olyan rossz a parlamentben: van szolgálati laptop, wi-fi, igaz, hogy az interneten csak a magyar oldalakat tudják sokan csak olvasni, de nem baj az, s a Blikk sem olyan ciki olvasmány, különösen jó a napipucinős oldal, amit diszkréten be lehet csúsztatni az aznapi ülésre vonatkozó, fontosnak látszó, ám érintetlen (kinek van ideje mindezt elolvasni?) dokumentumai közé.

Sajnos ilyen környezetben azt is hamar elhiszi a politikus, hogy mindenhez ért. Persze, hamar megtanul hosszú perceken át a semmiről beszélni úgy, hogy közben az ellenzéket szidja, de a szakértői bizottságok jól tejelő tagsága nemcsak pénzt, önbizalmat is hoz. Így születnek az akkora marhaságok, mint Torgyán Józsi bácsi legendás Lovarda-megnyitója, ahol sokáig értekezett a debreceni lovassportról, s ezt írta az emlékkönyvbe: "A lovas turizmus Magyarország lehetőségeinek egyike. Hallottam már olyan véleményt is, hogy nekünk a ló olyan lehetne, mint Svájcnak a hó." Csak egyetlen kérdés, neadjisten klikkelés kellett volna ahhoz, hogy ne járassa le magát. Szekeres Imre honvédelmi miniszter erélyesen ostorozta egy vadászgép sebességmérő csövét, s abbéli reményét fejezte ki, hogy ilyen halálos rakéták nem lesznek a gépeken. Természetesen legnagyobb alakítása egy másik alkalommal volt, mert néha a politikust vendégül is látják, a pálinka pedig tulajdonképpen nemzeti ital, igazi Hunra...ga..rikkum, na, hungaricum:

Néha ez a politikusi mindentudás embereket öl. Pusztít persze közvetve is, hiszen a döntéseket hozó egészségügyi miniszternek soha nem kell tehetetlenül várnia arra, hogy az egyetlen éjszakás nővér kivigye az ágytálat, s az oktatási minisztériumban is olyan emberek dolgoznak, akik csak Excel-táblázat számoszlopaiban találkoztak gyerekekkel és tanárokkal egyaránt, viszont időről-időre direkt módon is emberéleteket követel a politikusi gőg, a "nekem mindent lehet, s mindenki azt csinálja, amit mondok" mentalitás. Erre példa a borzasztó szmolenszki repülőgép-katasztrófa, amely Lech Kaczynski lengyel elnök és kilencvenegynéhány tagú kísérete életét követelte. A sűrű ködben több alkalommal is meggyőződhetett a Tu-154-es gép pilótája arról, hogy a kis rövid leszállópályát szabad szemmel nem is lehet látni, s a légi-irányítók is többször utasították, hogy menjen egy másik repülőtérre. A politikus viszont túl fontos ahhoz, hogy várjon, az elemek fölött áll, így el lehet képzelni, ahogyan Kaczynski őrjöngve parancsolta a pilótának, hogy azonnal szálljon le, felülbírálva azt a tucatnyi szakembert, akinek az a foglalkozása, hogy az utasok biztonságosan repülhessenek egyik helyről a másikra. (Megcsinálta már ezt két évvel korábban is, akkor azzal intézve el a gép kapitányát, hogy aki fél, ne menjen pilótának.) Sajnos ebbe a lengyel kapitányba is beleivódtak a politikusok felsőbbrendűségéhez kapcsolódó automatizmusok, s ahelyett, hogy leültette volna az elfoglalt potentátot azzal, hogy EGYEDÜL a repülőgép kapitányának van joga döntéseket hozni, minden szakmai ellenérv dacára nekivágott a végzetes leszállásnak.

Természetesen a felelősség a pilótáé lesz, hiszen a gomolygó ködben elvétette a leszállópályát. Sajnos a 27 éves orosz gép sem sokban segítette a dolgát, nem úgy mint a mai modern utasszállító gépek, amelyekkel szinte bármilyen látási viszonyok között biztonságosan le lehet szállni.

A politikus pedig a baleset ártatlan áldozata marad. Pedig nem az.