Unterwegs - 1. nap: Hamburg

Az indulás reggel 10-kor volt a Hauptbahnhofról, így búcsút vettünk a kis berlini lakásunktól, vettük irdatlan sok cuccunkat (fejenként 1-1 bőrönd, hátizsák, plusz még egy boritáska), s a jellemző módon szakadó esőben kicaplattunk az S-Bahnhoz, amivel viszonylag könnyen eljutottunk a pályaudvarra. 

A 10 órás indulást nem annyira tudtuk tartani, mert valaki elfelejtett szólni, hogy nem jön, s ezt csak hosszas telefonálgatással sikerült megtudnia idegenvezetőnknek, Riekének. De 11 körül elindultunk végre, s az elég hosszú buszút után (féltávnál egy benzinkútnál ettünk ebéd gyanánt egy kolbász-zsemle kombót savanyú káposztával - mustárral, remek volt...), olyan 3 körül érkeztünk meg Hamburgba.

A hotelünk három csillagos, de nagyon rendben van: tiszta, modern, és még a szoba is elég tágas, nincs okunk panaszra. Egy rövidke pihenő után már neki is vágtunk, hogy részben busszal, részben gyalog felfedezzük a várost, amihez kaptunk egy helyi cukifiú idegenvezetőt, aki egyébként nagyon kompetens volt, tényleg. 

Hamburg olyan 1,8 millió lakosával Németország második legnagyobb városa, évezredes történelemmel rendelkező kereskedő- és Hanzaváros, tengeri kikötő. A város központi terén álló tanácsház kiválóan reprezentálja, milyen hatalommal bírtak a kereskedők. Az inkább templomra emlékeztető épület homlokzatán 20 császár szobra sorakozik, kiemelt helyen Nagy Károly (aki a város elődjét alapította), illetve Barbarossa Frigyes. (Történelemkönyvet elő, kik voltak ezek? Miről kapta melléknevét Frigyes?)

Az épület egyébként sokkal régebbinek tűnik, mint amilyen, hiszen csak a XIX. század végén épület ebben a formájában. Érdekes szokás az ún. "Kereskedő büszkeség" (Kaufmannstolz), ami abban nyilvánul meg, hogy Hamburg polgármestere, akinek a hivatalába vezető lépcső a fenti képen látható, egyetlen vendége elé sem jön le, nekik kell felmenni hozzá. Két kivétel volt eddig: II. Erzsébet királynő elé - hetekig tartó egyeztetés után - lejött a lépcső feléig, IV. Tupou elé kénytelen volt lejönni, mert a "legkövérebb uralkodó" kétes Guiness-rekordját tartó több mint 200 kilós király egyszerűen nem tudott volna felmenni a lépcsőn. Itt egy kép róla:

A tanácsháza egyébként egybe van építve a tőzsdével, ami remekül mutatja a gazdasági élet jelentőségét a városi politikában.A két épület által körülzárt kis téren Hügieia szobra látható, aki a görög mitológiában az egészség, tisztaság és közegészségügy istennője, s annak állít emléket, hogy a városban 1892-ben kolerajárvány tört ki a szennyezett víz miatt, s csaknem 9000-en meghaltak. Ez volt az utolsó európai kolerakitörés.

Az istennő kezében tartott edényből friss víz folyik, míg alakját a járványt jelképező sárkány veszi körül.

Mentünk egy kis kört a kikötő mellett is, ahol szerencsénkre láthattuk az egyik leghíresebb óceánjáró hajót, a Queen Mary 2-t, ami diszkrét 70 méter magas, 17 emeletes fedélzettel. Így néz ki:

Hamburgban három folyó, az Elba, az Alder és a Bille folyik össze, így nem is csoda, hogy a városban sok híd van. Mennyi? Több, mint 2300!!! Ez több, mint Velence és Amszterdam hídjai együttvéve...

A víz és a kikötő megkerülhetetlen, ha az ember Hamburgban jár, így következő reggel ott kezdtünk. Folytatás hamarosan... 

Egy malomban őrölünk?

Én szeretem a malmokat. Nem tudom miért, talán mert azt a fajta hozzáértést, szakmai igényességet képviselték a molnárok régen a falvak társadalmában, ami manapság olyan ritka, s ami nélkül az olyan fontos mindennapi kenyér nem kerülhetett senki, sem a paraszt, sem a földesúr asztalára. Emellett pedig a malmokban sok-sok generáció technikai és sokszor meteorológiai tudásanyagát használták fel, hogy minél hatékonyabb legyen az őrlés.

A Kárpát-medencében ritkábbak a szélmalmok, kései elterjedésüket az okozta, hogy jellemzően a szélirány és sebesség nem állandó,  a viharos széllökéseknél pedig sokáig nem tudták kézben tartani a kerék fordulatszámát, túlpörgött, a malom pedig kiégett. De azért voltak Magyarországon is szélmalmok, pl. a kiskundorozsmai látogatható is. (Link itt.)

Bár persze a szélmalmokkal tradicionálisan Hollandiát azonosítjuk (meg a tulipánnal és a fapapuccsal), Németországban is rengeteg szélmalom épült. Csak itt Brandenburg tartományban 150 látogatható történelmi szélmalom maradt fenn, ami azért elég megdöbbentő szám. Mi ebből tegnap egyet láttunk, egy Beelitz nevű kisvárosban, Berlintől olyan 30km-re.

Pünkösdhétvége van, s ezzel - hasonlóan minden egyházi ünnephez - le is áll az élet Németországban. Az emberek többsége elutazik kirándulni, s tegnap végre az idő is szép volt. Mi Wittenbergbe igyekeztünk, illetve a szász kastélyok körül akartunk egy kisebb túrát tenni, de útközben meg kellett állnunk Beelitzben. Ez a város az itt termesztett spárgáról híres, s hamarosan majd részletesebben is olvashattok Bori blogján róla, hiszen június elején spárgafesztivál lesz. (Kezdők számára: ez nem a madzag fedőnéven Praktikerben is árult termék.)

Szóval a beelitzi szélmalom 1792-ben épült, s azóta folyamatosan használták. Később kapott egy belsőégésű motort is, ami kiszámíthatóbbá tette a munkát, de hát az igazi akkor is az, amikor a szél erejét használják. 2003-tól kezdődően felújították, s ma tényleg eredeti állapotában látogatható.

Szerencsénk volt, mert a molnárt is éppen ott találtuk, így ő vezetett körbe. Megmutatta a malomköveket, illetve elmagyarázta az őrlési eljárást. Sajnos éppen krónikus szélcsend volt, így a gyakorlatban nem láthattuk, de egy kis videófilmen demonstrálta a malom működését.

 A két malomkő nagyságú malomkő

Érdekes módon, egy láncos csörlő segítségével az egész malom körbefordítható a tengelye körül, így a molnár mindig szélirányba forgathatja az egész épületet, a kerekekkel együtt- az ügyes áttételezésnek köszönhetően teljesen egyedül, bár a malom mintegy 90 tonnát nyom!

 Ezzel a csörlővel lehet körbeforgatni a malmot

Itt nem vitorlák vannak a malom lapátjain, hanem falemezek alkotta zsalu, amely a szélerősségtől függően változtatható, így nem "pörög túl" a malom szerkezete.
A malomban jelenleg is őrölnek, nagyon finom lisztet helyi pékségek számára.

A jobb oldali a végtermék

Egészen különleges élmény volt a molnárral beszélhetni. Mikor kiderült, hogy Magyarországról jöttünk, elmondta, hogy nálunk egy egészen különleges malomtípust használtak: az ún. hajómalmot, ami a német területeken ritkább volt. Illetve arra is rájöttünk közösen, hogy mind a magyarban, mind a németben a kelepel igét használják a malom és a gólyák hangjára is (kelepel-klappern), hiszen a malom fa-tányérkereke nagyon hasonló hangot ad ki, mint a gólyák.

Szóval nagyon érdekes volt a malomlátogatás. Foly. köv., hiszen tovább is utaztunk még a nap folyamán. Élménybeszámoló onnan is. Addig is a kérdés: melyik XIX. századi magyar regényben kap, igaz csak epizódszerepet, a hajómalom és hol?

Nem kilátástalan a molnár élete...