Lena és a témazáró előtti összefoglalás: a német zene

Új sztárja van a német zenei életnek. Tegnap este a 19 éves Lena Meyer-Landrut megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, 28 éve óta először Németországnak. A Megasztárhoz hasonló Unser Star für Oslo (itt volt a fesztivál) versenyben három dallal szerepelt, s rögtön mindhárom felkerült a német slágerlistákra, sőt ebben a hónapban meg is jelent az első albuma. A Satellite című számát pedig hát már rongyosra játszották a rádiók. Gondoltam, ez remek apropó egy posztra a német zenei életről --ahogyan zömmel Magyarországról hallhattuk. Erősen szelektív, s szubjektív, de ez nem baj. Aki pedig szorgalmas és végigolvassa a posztot, esetleg a videókba is belenéz, az a végén megnézheti Lena produkcióját Oslóban. Na, érdemes lesz, ugye?
Német könnyűzene... Hát, egyáltalán nem könnyű téma. Közösen foglaljuk össze német zenei ismereteinket. Szóval: a szintipop Modern Talking (hosszú szőke-barna hullámok, fejhangon ajvékolás, szörnyű), a dance Mr. President (két csúnya lány, meg egy Pákó-féle 'jófejdebil vagyok' alak, s hát a Kokódzsámbó, ami a mai napig az egyik legnagyobb lyukat ütötte a zenei ízlés bástyájának falán), volt a lázadó Nena, akinek 99 Luftballons című száma perverz módon németül is nagyon siker lett (valahogy kevés német zenekar tud befutni csak német nyelven énekelve):

Nem szabad megfeledkezni a Scooterről sem, ami németül kozmixot jelent: platinaszőkén lófejűen ordibálunk, néha németül, inkább angolul, a közönség meg szereti. Még Andreas is... Aki még nem olvas olyan régóta, s nem tudja ki az az Andreas, tessék azonnal pótolni itt.
Na és a német Szandi? Blüüümchen! Boomerang! Katasztrófa:

A Rammstein az, ahogyan volt főbérlőnk mondta: "Egy vallás: Rammmsteeein!" Az életigenlésben és pozitív emberi kapcsolatépítésben élen járó együttes klasszikusa, szintén németül: "Du hast mich":

No, és életigenlés elfeledve: az egyik szemem sír a másik haj stílus bevezetői, az EMO él-érfelvágói: Tokyo Hotel! A fiúk lányok hogyishívjákok óriási sztárok voltak (remélem már csak voltak) itt is és sajnos végigsöpörtek a világon, mint a monszun -- bravúros átkötés a szám címére utalva. (Figyelem! Cochayuyo youtube-os commentje szerint 0:06-nál Bill nagyon cuki arcot vág és ezt ő szereti. Ebből már csak az nem derül ki, hogy Bill milyen nemű, ugyanis ez Cochayuyo szexuális beállítottságáról is sokat elárulna):

Nem maradhat ki természetesen a punkrock Die Toten Hosen sem, akiknek a neve szó szerint lefordítva halott nadrágokat jelent, de a német szlengben ezt unalmas emberekre vagy dolgokra használják. Zehn Kleine Jaegermeister...

No, és a Kraftwerk? Az egyik első olyan zenekar aki csak elektronikus hangszerekkel izék, agylebeny-rezegtető zajkeltő eszközökkel csinált zené valamit:

És a német hip hop istenei, a Die Fantastischen Vier? Klip Trabanttal, eszméletlen lábmozgással. A refrén 'Die da, die da, die da, oder die da?' azt jelenti itt, ahogy a lazavagyokcsávók felmérik a felhozatalt a lemezlovasklubban: "Azt a csajt, azt, azt, vagy azt?" Zseniális, poszt-NDK retró-hip hop.

Hát, tudom, hogy még van akik kimaradtak, de sajnos szűkös a hely.
Szóval, Németország eddig egyszer nyert az Eurovíziós dalfesztiválon, 1982-ben. Nem tudom, milyen lehetett a mezőny abban az évben, de Nicole száma borzasztónak tűnik. Csak nekem?

És hát tessék a múlt után a jelen: Lena Satellite című száma. (Feltűnhet az atom brit akcentusa: nos, home-made, nem élt Angliában.) Még nem döntöttem el, hogy autentikusnak tűnik-e?

Ti hogy álltok a német zenével? Mit hagytam ki, amit érdemes lett volna belevenni? (Na, jó, abból is érdemes lett volna sokat KIHAGYNI, amit belevettem, de mindegy...)

Németül: Hajdusoboslo

Most, hogy itthon vagyunk egy kicsit, s sétálok Hajdúszoboszló utcáin, eszembe jut, hogy itt találkoztam először németekkel és a német nyelvvel. A helyi gyógyfürdő, a "Reumások Mekkája" rengeteg külföldit vonzott és vonz, s ez a németek esetében különösen igaz volt a 80-as évek második felére s a rendszerváltás utáni évekre, amikor már a korábbi NDK-sok is a többszörösét keresték annak, amit a volt szocialista országok kevésbé szerencsés polgárai, s nem egyszer panaszkodtak német nyugdíjasok, hogy nem nagyon tudják elkölteni a nyugdíjukat. Nos, erre remek lehetőség nyílt Szoboszlón, virágzott hát a Zimmer Frei turizmus, a hortobágyi Pusta Program, s minden sz**-t ...ööö... jót el lehetett nekik adni: kisbográcsot, betyárostort, Rózsa Sándor kalapot, vesszőből font mindent. Nagyon elégedett volt ezzel mindenki, egyedül annyi baj volt ezzel a német nyugdíjas társasággal, hogy nem az igazi főszezonban jöttek, hanem kicsit később, inkább szeptemberben, amikor már a lengyel-hordák elhagyták a várost, s nem kellett a strandon közelharcot vívni a finom Bogratsch-Gulasch-ért. Ők sem tudtak azonban ellenállni a nyakba akasztós műanyag hengerpénztárca varázsának, aminek az értelmét a mai napig nem annyira sikerült megfejtenem, hiszen a pénzt így valóban nem lopták el, de elkerülhetetlenül elázott, s nem egy henger végezte a medence alján az élelmes búvárszemüveges lengyel gyerekek szabad prédájaként. (Persze ezekért a magyar-lengyel barátság jegyében komoly vízipuska harcokat vívtunk, s lehet, hogy a magyar nem vízi nemzet, de a szoboszlói igen: mindig győztünk.)

Én ebben a környezetben használtam kezdetleges német nyelvtudásomat, egy információs szolgálatnál dolgoztam diákmunkásként, s az élet császárai voltunk: volt színes reklámpólónk, fényképes nyakbaakasztós igazolványunk, amit csak felvillantottunk a szigorú Sanyi bácsinak, a portásnak, s azonnal megnyílt minden kapu. (Nem állom meg, hogy le ne írjam Sanyi bácsi legnagyobb alakítását, amikor ellopták a város egyik top-vállalkozójának az autóját a szauna elől, akinek akkora tisztelője volt Sándorunk, hogy a kukát félrehúzva segített kitolatni (a tolvajnak) ("Gyere, gyere, gyere, jau..."), csak akkor lepődött meg, amikor egy perccel távozása után gyalogosan megérkezett a valódi tulajdonos. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Nagyhegyesen az ottani körzeti megbízott még integetett is, ahogyan elhajtott az ismerős autó: "Szevasz, Pista!" Mindenki nagyon kompetens volt, mint látható.) Volt még információs standunk is, ülhettünk egész nap a lángossütővel szemben az olajszagban, s hallgathattunk egy nyáron keresztül ilyen zenéket: (kicsit kilóg a keretből, de megéri)

Sajnos arra hamar rájöttünk, hogy az iskolában tanult német nyelv még nyomokban sem emlékeztet a valódi emberek által beszélt németre, s amikor a hangosbemondóban nyári munkát végző szoboszlói némettanárnő belerecsegte a mikrofonba, hogy AKTUNG, AKTUNG, UNZERE WELLENBAD IS ANGESALTET! (szó szerint kb. Figyelem, figyelem, a hullámmedencénk bekapcsolódott), a német fürdőzők kétségbeesetten néztek ránk, hogy mi is történt, s kell-e azonnal menekülni hátrahagyva gumimatracot, plédet, félig elrágcsált sajtos langoscht?

Nyár végére mindig sikerült valódi német fordulatokat tanulnom, amiket aztán az órákon rendre kijavított a tanárnő azzal, hogy Nikt rihtig. Néha a tolmácsolás horrorfilmbe illő jelenetekhez vezetett, mint például annak a német házaspárnak az esetében, akiket a fogorvoshoz kellett elkísérnem, s szinkron-tolmácsolnom a hölgy vonaglásait, miközben az okkal hentesnek becézett, az érzéstelenítőn gyakran spóroló fogorvos kihúzta a fájós fogát...

Sajnos Hajdúszoboszló német korszaka már nagyjából lecsengett, a német nyugdíjasoknak már nem elég egzotikus ez a hely, maradtak a lengyelek, románok, szlovákok. A táblákra persze még mindig ki van írva, hogy Zimmer Frei, de sokkal nagyobb esély van arra, hogy az egész nap háza előtt hokedlin üldögélő vendégfogó néni egy lengyel Pokoje Wolne táblával fog Bruce Lee-t megszégyenítő ugrással elénk pattanni, ahogyan arrafelé biciklizünk, hátha egyenesen Varsóból karikáztunk a Tulipán utca 4. elé.

Nekem tehát különösen tetszett a Zimmer Feri című film, amiből rövid részlet itt:

Nektek volt-e nyakbaakasztós műanyag pénztárcátok? Milyen színű? Mi volt rajta? Az enyém kék volt, s rajta kengyelfutó gyalogkakukkos matrica, ami kb. három használat után leázott. Ekte ungarise specialité:)