Minden a csomagtartóból

Mindenféle Berlinből egy külhonba szakadt történész szemével - szigorúan NEM történelemről, tudományról, komoly dolgokról. Ha mégis, szólok előre, hogy csak saját felelősségre ne nyomja meg a Kedves Olvasó a jobb felső X-et.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munkahely. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munkahely. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 3., péntek

Pöfögjünk tovább...

A válság leküzdve (sajnos, csak itt, de psszt, nem politizálni...), mármint az én blogírói válságom, s úgy döntöttem, nem adom meg senkinek azt az örömet, hogy nem írok tovább, azzal csak "ők", a tudjátokkik nyernének. (Ez olyan, mint amikor szeptember 11. után próbálták a jó amerikai fogyasztókat rávenni, hogy utazzanak repülővel, vagy vegyenek új autót, mert különben "a terroristák nyernek"...) Tehát azt az utat választom, hogy meghagyom a blogomat annak, aminek eredetileg is szántam: berlini két évünk rendhagyó elektronikus naplójának. Ráérek majd akkor bosszankodni azon, ami otthon van, ha otthon leszünk, addig tegyétek meg helyettem is. Tehát a Trabantkombi visszatért!


Na, mi is történik itt mostanában? Hát, Schneechaos van kérem szépen. Iszonyatos a hideg, nappal is -10, éjjel pedig -18-20 körül, ráadásul nagyon sok hó is esett. Nem nagyon szeretünk kimenni, s akkor is sál-sapka-kesztyű, meg busztól-metróig-onnan kávéház-egyetemig lopakodás folyik. A buszok elég megbízhatatlanul jártak tegnap, ennek én is áldozatul estem, s vagy húsz percet kellett várnom a mínusz tizenvalahányban. Nem esett jól.

 Kutyahideg van. Kedvenc öreg kutyánkba a környékről belefagyott a vakkantás

Hatalmas a botrány van itt (is) a Wikileaks ügy miatt, amiben a németek elég rendesen érintettek. Az amerikaiak nem kímélték Merkelt (Teflonnak nevezik a táviratokban), illetve a külügyminisztert is eléggé leosztották. A bizalom a mélyponton van, bár nem tudom, kinek volt még bármi illúziója a diplomatákkal szemben. Mindenesetre az amerikai diplomácia legnagyobb blamázsa, ami itt történt, s persze nagyon szeretnék nemzetbiztonságilag "elhallgattatni" az oldalt, s főként a tulajdonosát, de remélem nem fog sikerülni. Már előkerült egy-két magyar vonatkozású távirat is, kíváncsi vagyok nálunk lesz-e valami különösen érdekes.
Nagyon érdekes volt az elmúlt két nap. Többen tudjátok, hogy tavaly augusztus-szeptemberben Amerikában voltunk egy másik ösztöndíjjal, s most az az Alapítvány, aki akkor támogatott, itt Berlinben tartott konferenciát azon az egyetemen, ahol vagyok! Találkoztunk megint az igazgatóval, meg egy pár ismerős arccal: nagyon jó volt őket újból látni, s láthatóan ők is örültek nekünk. Ez is bizonyíték volt nekem, hogy az amerikaiak sokkal közvetlenebbek, mint jelenlegi "kenyéradóim", de ilyen ez a nemzeti karakter. Egyébként határozott fejlődést látok a németek részéről is, mintha egy kicsit kezdenének el/befogadóbbak lenni: haverok nyilván nem leszünk soha, de az nem is baj.
Amúgy szorgos hétköznapok: sok munkával. Szerencsére szakmailag nagyon jó időszakot élek meg, talán nemsokára majd erről is írok egy posztot. Olyan két hét múlva pedig egy keszthelyi konferenciát követően otthon leszünk. Ha Holle anyó is úgy akarja, persze. Tschüss!

2010. május 20., csütörtök

Főnök, van egy kis baj...

Az ember óhatatlanul hibázik, van aki kevesebbet, van, aki többet. Természetesen ennek egy része óhatatlanul a munkahelyen történik, s az már csak a pályaválasztási tanácsadóban Gizike nénin múlik, hogy mennyire állhatatosan próbálta meg lebeszélni Gabikát, hogy mégse legyen inkább toronydarukezelő, ha szédül az iskola magasföldszinti termeiben. (Lehet, hogy mindannyian jobban jöttünk volna ki az elmúlt pár évből, ha Ferikét is sikerült volna más irányba, mondjuk a balettintézet felé terelnie...)
Munkahelytől függ, hogy mekkorát lehet hibázni. Könyvtárosként legfeljebb egy-két Radnóti kötet bánja, ha elbambulunk, orvosként ugyanez már egy (újabb) a fény felé lépkedő beteget jelenthet. Az atomerőművekben elkövetett munkahelyi bakiknak is lehet, hogy kirobbanó sikere lesz, csak hamar elhal a vastaps, a szövetekkel együtt...
Ma olvastam az egyik legcikisebb munkahelyi bakit, amit történetesen a NASA-nál követett el egy operátor 1982-ben. A Viking 1 nevű Mars-szonda leszállóegysége 1976 óta rohadt a Vörös bolygó felszínén, értékes információkat gyűjtögetve a lábaira szerelt mérőműszerekkel. Működése hat éve alatt szinte hibátlanul dolgozott, amíg egy reggel a - vélhetően csúnyán másnapos -- operátor updatelni akarta a rendszert. Nyomkodta a gombokat, a visszajelzők vidám villogással jelezték, hogy a Viking űrszonda lelkesen teszi a dolgát, élvezve a friss, mínusz 70 fokos marsi reggelt, készen az új nap új robot-kihívásaira. Operátorunk uplódolta az úpdétet, s már azon járt az esze, milyen jó lesz mindjárt inni egy kávét, amikor egyszer csak valami szokatlant látott a képernyőn.

"Hú, b... ki, ez nagyon nem néz ki jól..."-gondolta, s a vastag szakáll és szódásüveg-szemüveg mögött arca megnyúlt a pániktól. "Most mit csináljak???" Végül nem maradt más, mint a jól megszokott CTRL+ALT+DEL kombináció, s remélte, hogy a rendszer megjavul. És igen, valóban megjavult, egy kis apróságtól eltekintve: a szonda behúzta az antennáját, s innentől kezdve nem létezett az a parancs, ami rábírta volna, hogy működjön. Ezzel hat év után két perc alatt vége lett a Viking 1 Mars-expedíciójának, s tartok tőle, főhősünknek sem csak a napja lett elszúrva, örülhetett, ha nem kötözték fel a következő rakétára kívülről.
Ti mennyit tudtok ártani a munkahelyeteken? Én szerényen azt szoktam mondani, hogy tanárként csak a következő generációkat nyomoríthatom meg, illetve alááshatom a tudásalapú társadalmat... És Ti?