Mindenféle Berlinből egy külhonba szakadt történész szemével - szigorúan NEM történelemről, tudományról, komoly dolgokról. Ha mégis, szólok előre, hogy csak saját felelősségre ne nyomja meg a Kedves Olvasó a jobb felsőX-et.
Sokszor dicsértem már a berlini tömegközlekedést, na moooost nem fogom. Általában tényleg jól működik, hatékony, gyors, pontos, s csak röhögünk a helyieken, akik mindig panaszkodnak miatta: meg kellene próbálni eljutni Debrecenből mondjuk Szegedre nekik gyorsan, s voila: nem is olyan rossz a DB, ugye kedveseim?
Napok óta havazik, ma még nem néztem ki, de tegnap egész nap esett, s az éjszaka java részében is. Részben ezért, részben a hideg miatt az S-Bahn az általában szokásos 800 szerelvénye helyett alig 200-at tudott forgalomba állítani! Ezért napok óta a szokásos 10 perc helyett 20 percenként járnak a vonatok. A ringen, ami ugye a legforgalmasabb tömegközlekedési gyűrű a belváros körül, s ahol általában 3-4 percenként járnak, most csak 10 percenként. Emellett már csak a koktélcseresznye a tejszínhab csúcsán, hogy fél napra TELJESEN megbénult két vonal is.
Sintén nem látjátok a vonatot?
Az S-Bahn naponta milliós nagyságrendű utasszámot mondhat magáénak, így elképzelhetitek, mit jelent ez. Tömeg, bizonytalanság, hogy jön, nem jön, odaérek, nem érek oda? Szerencsére nekünk ritkán kell nagyon-nagyon időre menni, de egy előadásról így is majdnem elkéstem. (Szerencsére az ilyen előadásoknál a pontosnak gondolt németek egyáltalán nem azok: ez például félórás késéssel kezdődött. Rám vártak vajon?)
Érthetően óriási a botrány, egyébként is divat mostanában itt az S-Bahnon köszörülni a nyelvüket. Az egyik újság "NDK-Vasút" szalagcímmel jelent meg, s a polgármester megfenyegette az S-Bahnt, hogy szerződést fognak bontani vele, ha nem kezeli a helyzetet. Sőt, már a német közlekedési-miniszter is beszólt a cégnek, tehát tényleg komoly a dolog. Viszont úgy tűnik, gyorsan nem javul a helyzet, s az S-Bahn telefonos ügyfélszolgálatán hozzáteszik a felvilágosításhoz, hogy "jó melegen öltözzön fel." Ja, hát volt aki 53 percet várt a 10 percenként járó vonatra a hidegben. Ejnye-ejnye, szervezés, hatékonyság?
Na, közben kimentem. Talán már nem havazik, de iszonyat nagy hó van. Update: SENKI NEM MEGY SEHOVA! Összeomlott a repülőtéri forgalom, a vasút, jegesek az autópályák. Két friss reggeli fotó, a másodikon a hókupac alatt az autóm lehet, remélem...
Látom már, ismét kalandtúra lesz a hazaút jövő héten.
S a legszörnyűbb: nem tudott leszállni Shakira Frankfurtban, elmarad ma a koncertje! Óóóóó. Waka waka.
Táncházban voltunk. Itt az engem ismerőknek időt kell, hogy adjak. Hol? Táncházban. Nem, nem volt rossz, bár nem hiszem, hogy ez egy újabb karrier kezdetét jelentené számomra, de tényleg nem volt olyan szörnyű. (Bővebben családi hivatkozással olvassátok el Borinál ITT) Megjegyzésem: Berlinben egészen furcsa érzés egy magyar kávézóban Kispált hallgatni, pálinkát inni (3 és fél euró 4 cent minőségi körte, hát ja, sokat utazott idáig...), s magyar néptáncot tanulni magyaroktól... németül. Igazi multikulti, nem? Ja, csak bikulti... Mindegy...
Most már tényleg 1.
A táncház után (ami egyébként nagyon keleten van), legalább egy órás utazásra készültünk hazáig, amit tovább komplikált, hogy a legtöbb pályamunkát késő este-éjszaka végzik, így ilyenkor szinte biztos, hogy valamelyik vonat nem addig megy, amíg szokott, vagy igen, csak éppen a szembejövő vágányról. S mivel már jóval elmúlt 11 óra, belecsöppentünk a buli S-Bahn közepébe. (Előtte már a metrón is feltűnően sok fiatal volt kissé illumináltan, rózsaszín-pirosan villogó plüssfülekkel [ezt ne kérdezzétek, nem tudom miféle perverz karácsony-Barbiehúsvét hibrid volt ez], s hatalmas mézeskalácsszívekkel a nyakukba akasztva), kötelező tartozékként egy-egy üveg sörrel a kézben.) Ordítozás, partihangulat, ahogy kell. Viszont ekkor látták meg az igazi pa-pa-partiarcot (aki nem tudja mi ez, az először is szálljon magába, hogy ennyire járatlan a magyar könnyűzenében, majd nézze meg ITT): az ötvenes férfi mélyen aludt az ülésen, láthatóan többmenetes piáláson volt túl, s őt igazán nem zavarta az alkoholfogyasztók fiatalabb generációja. Ha magánál lett volna, akkor bizonyára lekezelő mosollyal itta volna őket az asztal, illetve az S-Bahn ülése alá. Amire viszont ő sem számított, az az S-Bahnon este-éjszaka nagy erőkkel jelen lévő vasútrendőrség volt, s a következő megállónál felszálló két őr igyekezett barátunkba lelket verni (nem fizikailag). Hát, semmi reakció, tovább hortyogott. Erre az őrök kesztyűt húztak (nahát), s a nagydarab pasit szépen megfogták a hóna alatt és levitték a vonatról. Itt ismét megjött a partizók hangja, s sokáig csüsszögtek utána.
2.
Vasárnap késő délelőtt. Kevesen vannak az S-Bahnon: idősek elegánsan, templomba, vagy családlátogatásra indulóban, családok egy-egy étterem Brunch-ára igyekezve. (A brunch egy nagyon jó találmány: breakfast és lunch között van, tehát nem is reggeli, nem is igazi ebéd: a legtöbb étterem vasárnap délben büfét kínál: fix áron annyit eszik a vendég, amennyit csak akar. Mi ma egy olasz étteremben voltunk, s tényleg ájultra ettem magam. S mindezt 9 euróért...) Néha-néha felbukkan egy S-Bahn zenész is: gitárral, harmonikával énekelve, bár a vasárnapi lagymatag érdeklődés őket sem vonzza ilyenkor. Álmosan üldögélnek az emberek, amikor egyszer csak egy világoskék pamutgombolyag gurul végig a vonat padlóján, az a fajta, amit éppen egy pillanattal korábban pofozhatott arrébb egy játékos macska. Ezt egy nappali közepén várná az ember, pattogó tűzzel a kandallóban. Itt is hamar előbukkant a tulajdonos: egy igazi nagymama típusú öreg néni, akinek a táskájából ugrott ki a csintalan gombolyag. Vajon mit kötögethet: karácsonyra: sapkát vagy pulóvert az unokáknak?
3.
Az előzőkben ismertetett utazóközönséget véletlenül kihallgattuk az állomásunk peronján. Éppen arról beszélgettek, hogy milyen szörnyű mostanában az S-Bahn, mert pontatlan, megbízhatatlan, sokat késnek a vonatok. A város felé tartó vonatok mindig 3-kor jönnek: 11:03, 11:13, 11:23, s így tovább. Az öreg néni éppen ott tartott, hogy sokat késnek, amikor befutott a vonat. Megnéztem az órámat: 11:03 volt. (A Gilmore Girls című sorozatban Lorelei "Miss German Train"-nek hívja Rory-t, amikor az sokat aggódik a pontosság miatt. Vajon miért? Mi lenne ezekkel a szegény emberekkel kicsit keletebbre?)
4.
Sztereotíp módon általánosító leszek, de megfigyeltük, hogy RENGETEG csúnya német nő van. Valahogy a férfiak sokkal jobban néznek ki (nem von le hirtelen következtetést ebből a megállapításból, mert szétültetem!), s megdöbbentő kontraszt van a házastársak között is. A metrón szemben ülő párt nézem, s arra gondolok, hogy vajon akkor is ilyen csúnya volt a viszonylag jóképű negyvenes évei vége felé járó férfi felesége, amikor megismerkedtek? Nem véletlen, hogy a német férfiak annyira szeretik például a lengyel nőket, bár Bori egyik nyelviskolás csoporttársa szerint a német nők is jobban szeretik mondjuk az olasz férfiakat, mert a német férfiak unalmasak. (Mi ezt hívjuk ugye uborkaságnak.) Mégiscsak lehet a multikulturalizmusnak vonzó aspektusa a németek számára is? A szemem sarkából látom, ahogy Bori végigröntgenezi a nőt, s tudom már, ha leszállunk az első mondatunk ez lesz: "De miért????" Aztán persze megbeszéljük, hogy nem kellene ilyen könnyen ítélkeznünk. Szép az, ami (aki?) érdek nélkül tetszik. Biztos, hogy Porschéja van a nőnek. 911-es, mert egy 944-esért nem érné meg vele élni...
5. Az utcánkban szinte minden autót otthon hagytak a múlt héten: sok hó esett, s kellemetlen a jeget kapargatni, a havat lapátolni le az autóról, ráadásul csúsznak az utak is. Azért néhányan kiásták az autót. Erről eszembe jutott ez a régi reklám:
Három fiú vár az S-Bahnra. Sötét szürkeség mindenütt, esik az eső, hideg szél fúj. Kis körben állnak. Nagyon hasonlítanak egymásra, akár testvérek is lehetnének, csak mindannyian olyan 14-15 évesek. Mindhárom baseball sapkát visel, olyan bő nadrágot, ami még megtermett, már pocakos férfi-korukban is nagy lesz rájuk, szigorúan felhajtva a nadrágszár, fehér-piros-kék sportcipő, amelynek nyelve fel van állítva. Mindhárom hatalmas fülhallgatót visel. Kis körben állnak, s így még feltűnőbb, hogy mindannyian mozognak a zenére, ami fülhallgatóból egyenesen az agyukba sugárzik. Szinte egyszerre mozognak: térd rogyaszt, pici lépés balra, pici jobbra. Egyszerre. Vajon ugyanazt a zenét hallgatják? Egyetlen szót sem szólnak egymáshoz, akár a peron három egymástól legtávolabbi pontján is állhatnának. De nem. Ők együtt várják az S-Bahnt. A barátaikkal.
2.
Az S-Bahn állomásokon mindenütt vannak kis üzletek: újságárus, pékség, virágbolt. A mi állomásunkon ez mindhárom van, a pékség viszont nagyon furcsa. Az van ugyanis kiírva, hogy pékség-kiskocsma. Ilyen azért nem gyakori szakpár, nem? Tehát reggel péksüteményeket árulnak (bár kicsit kilóg a lóláb, mert nem olyan szépek, frissek, mint az egyszakos pékségekben), délutánra pedig már mindig van egy-két vendég, aki a snapsz-söröcske kombóval üldögél az asztaloknál, estére pedig már az észosztós kis alkesz társaságok is ott ülnek. De az üvegpult mögött még ekkor is árválkodik egy-két löttyedt fánk és szomorú mignon. De mennyivel jobb is azt mondani otthon, hogy "Anyukám, lemegyek már a ...pékségbe, iszok egy...őőőő... kiflit."
3.
A tömegközlekedés néha unalmas. Az S-Bahnon már betéve tudjuk a állomásokat, ráadásul a táj sem nagyon szép, hiszen a külső S-Bahn vonalak sokszor a város és az ipari negyedek közötti senkiföldjén vannak. Mit lehet ilyenkor csinálni? Mindenki olvas, könyvet-újságot, zenét hallgat. Mi moziban voltunk (az új Harry Potter filmet néztük meg, erről nem írok semmit, mert még otthon nem láthattátok), s éppen nem volt sem könyvünk, sem zeneszerszámunk. Kitaláltuk, hogy felépítünk egy fantázia-személyazonosságot a szemben ülő egyik utasnak. Tehát: Peter, 45 éves adótanácsadó. Már szinte teljesen ősz a haja, ebben az apjára ütött. Hosszú ballonkabátot visel, aranykeretes szemüveget. Aznap három ügyfele volt, s az egyiknek a paksamétáját még hazafelé is olvasgatta. Berlin inkább felsőbb középosztályúak által kedvelt kertvárosi részén él, a felesége Judit már várta a vacsorával, amit esetleg a bejárónő/szakácsnő készített. A hosszú asztal két végén ülve vacsoráznak, köztük középen szép csokor virág az asztaldísz. Sietniük kell, mert este még színházjegyük van. Amíg Peter kiáll az új E-osztályos Mercivel, Judit megigazítja sminkjét, s már indulnak is. Azt még nem kitaláljuk, van-e gyerekük? Szerintem Peter is izgatottan várja, mikor találkozunk legközelebb.
4.
Az S-Bahnon szinte mindig kéreget valaki. Nagyon udvarias hajléktalanok árulják a német Flasztert, s néhány centet is szívesen vesznek, sőt valaki a múltkor a kóláját adta oda. Mások zenélve próbálnak néhány (néha jópár) centet összeszedni. A produkciók minősége nagyon változó: például egy fiatal orosz férfi gitárkísérettel énekel, s szinte biztos, hogy operaénekesnek tanul, mert nagyon jó hangja van, amit csak kiemelnek a mélabús orosz dallamok. Ő szinte mindig jól keres. A másik végletet képező általában délkelet-európaiak mostanában szinte egytől-egyig trombitával támadnak, s zenei tehetségük abból áll, hogy néhány hangon "eltötögik" a dallamok lebutított változatát. Zeneileg képzetlenek is hallják, hogy ez bizony gyenge! Az ember szívesen ad néhány centet azért, hogy szórakoztatják útközben, de azért kevesen, hogy muszáj azt figyelni, hol rontja el. Kicsit olyan, mint a Megasztár: néha jólesik a fülünket befogni. Még ha Lena Satellite című számát tutogja is éppen.
Berlinben csaknem három és fél millió ember él, csaknem kétszer annyi, mint Budapesten. Aki egyszer is ült már Pesten dugóban, illetve tömegközlekedett, kíváncsi lehet, hogyan transzportálnak ennyi rakás németet, törököt, illetve egyéb nemzetiségű lakost a város egyik végéből a másikba napi rendszerességgel úgy, hogy nem fulladnak meg a kipufogók füstjében, s nem tapossák agyon egymást.
A tömegközlekedés gerincét a metró (U-Bahn) és az S-Bahn (HÉV-hez hasonló városi gyorsvasút) alkotják. Csak az S-Bahnon napi 1 millió utas fordul meg, ami hatalmas szám! Ez tényleg jóval gyorsabb, mint pl. a metró, s a belváros körüli körgyűrű (Ring) révén mindenhová el lehet kényelmesen jutni. 15 vonal van (tessék megjegyezni: mi az S1-el járunk!), s a vonatok hajnali 4-től éjjel 1-ig 10 percenként járnak, hétvégén pedig egész éjszaka! Hoppá!
Az S-Bahn Berlin egyik szimbóluma. A Berlin Calling című filmben Paul Kalkbrenner DJ az S-Bahn jellegzetes ajtózárásra figyelmeztető hangját felvéve kevert zenét Train címmel. A videóklip itt:
Ezt a hálózatot remekül kiegészítik a metróvonalak (U-Bahn). Összesen kilenc vonalon 173 állomás van (itt már egy ideje kipipálva a négyes metró), s igyekeznek az állomásokat egyedivé varázsolni. Például az egyetemem melletti metrómegálló, az U-Bahnhof Dahlem-Dorf épülete a tradicionális észak-német farmházak hangulatát idézi:
Az állomásra belépve pedig egy fiúpad és két lánypad fogad, a megfelelő tartozékokkal ellátva -- nem semmi látvány:
A metró és S-Bahn állomásokról buszokkal lehet eljutni a távolabbi úticélokhoz. A belvárosi buszok többsége -- helytakarékossági szempontból -- emeletes, ezeken nagy móka utazni. Majdnem olyan, mint London double-deckerjei. A 100-as és a 200-as buszok pedig igazi városnéző alkalmatosságok: nagyjából minden fontosabb látványosságot bejárnak, így ennél olcsóbban nem lehet Berlint megnézni.
Elsősorban Kelet-Berlinre jellemzőek a villamosok: a fallal kettéválasztott városban inkább az NDK használta ezeket. Viszonylag gyorsak, bár nem annyira kényelmesek, mint a buszok: elég szűkös a hely bennük, mert túl sok ülést zsúfoltak beléjük.
Nagyon jól kiépített a kapcsolat az egyes közlekedési eszközök között- s ebbe beletartozik a távolsági közlekedés is. A pályaudvarokat párhuzamosan használják a vonatok, a metrók és S-Bahnok, a repülőterekre expresszbuszok járnak- így minden roppant hatékonyan megközelíthető.
A Berlini Főpályaudvar -- az egyik legnagyobb csomópont
Minden mennyiért? Nos, nem olcsó. Egy egyszeri menetjegy 2,10 euróba kerül, ez olyan 570 forint. Ezzel két órán át korlátlanul lehet utazni, akárhány átszállással. (Pesten ugye 320Ft a vonaljegy [1,1 euró], de ez csak 60 percig jó, ráadásul csak a metrón lehet átszállni vele, semmi máson sem. Tehát, ha még egy jegyet veszünk, már nem lesz olcsóbb a közlekedés otthon.) Berlinben emellett van ún. rövidszakaszos jegy 1 euróért, amivel maximum 6 megállót lehet utazni pl. buszon. A havi bérlet itt 72 euróba kerül (19500ft), ugyanezt otthon 9800ft, tehát feleannyi. De, vegyük figyelembe, hogy itt átlagosan 6-8 szorosát keresik az emberek, mint Magyarországon, így korántsem jelent akkora érvágást a bérletváltás, mint otthon. És hihetetlenül pontosan közlekedik minden, össze van hangolva az egész város közlekedési hálózata, és tiszták a járművek. Minden jegyet meg lehet venni automatából, nincs sorban állás, mindenhol lehet kártyával fizetni.
Ezt kapják az utasok a pénzükért, s szerintem ez egy nagyon jó üzlet: ezért hagyják nagyon sokat otthon az autóikat, hiszen kényelmesen, tömegnyomor-mentesen el lehet jutni akárhová. Ennek a pozitív hozadéka pedig az, hogy a belvárosba is lehet gyalogosként gázálarc nélkül sétálni, s a madárcsicsergést sem nyomják el autók ezrei.
A zsebekbe vándoroló milliárdok megfelelő helyre juttatásával talán Pesten is lehetne egyszer normális közlekedési hálózatot kialakítani. Hiszitek-e?
